Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1896

— 22

ez. értekezése, melyet 1794 szeptemberétől 1796 januárjáig írt s a mely a Horák 1795—96. évfolyamaiban jelent meg.

Sch. ez értekezésével az aesthetika tágabb mezejéről a költészettan terére lép s az ott kifejtett és megalapított elméletéből saját költészetének törvényeiben igyekszik elméleti tájékozódást szerezni magának. Először is a naiv fogalmát igyekszik kifejtem. Vannak pillanatok életünkben, midőn a természetet, növényeket, állatokat, ásványokat, tájakat, a gyermekeket, az egyszerű nép szokásait a szeretetnek és tiszteletnek egy nemével szemléljük; nem azért, mert jól esik érzékeinknek, sem pedig, mert értelmünket és Ízlésünket kielégítik; hanem ezupán azért, mivel természet. A régi kor emlékeinél is szeretettel időzünk. Ez érdeklődésnek két feltétele van, hogy tárgya természet és hogy naiv legyen, azaz a művészettel ellentétben álljon. Ez az érdek és tetszés nem aesthetikai, hanem erkölcsi; nem a szemlélés szüli, hanem az eszme közvetíti. Nem a tárgyakat szeretjük, hanem a bennök munkáló életet. Azok ők, a mik voltunk s a mikké megint lennünk kell. Eltelt gyermekkorunkra emlékeztetnek, mely oly drága volt nekünk s ezért bizonyos fájdalommal töltenek el; de egyszersmind eszményünkre, melyre törekednünk kell s ezért fenséges meghatottsággal illetik lelkünket. Épen az adja jellemüket, a mi a miénkből, hogy tökélyes lehessen, hiányzik s mire folyton törekednünk kell, noha sohasem érjük el. De lehet reményünk, hogy közeledünk hozzá. Ez az érdek eszmén alapszik s ezért csak eszmék iránt fogékony, azaz erkölcsi kedélyekben ébredhet. A legtöbb ember csak affectálja.

Különösen erős és általános az érdeklődés gyermekek és fejletlen népek iránt. Mert itt az összehasonlítás könnyebb s állapotaink természetei lenessége szembeszököbb. Nem azért van a meghatottság, mert erőnk és tökéletességünk magaslatáról nézünk le a gyermek gyámoltalanságára, hanem mert ártatlanságában az emberi rendeltetés eszményét látjuk benne. A valóságban elért állapot messze mögötte marad rendeltetésünknek, az eszménynek. Ezért az erkölcsös és finom ember előtt a gyermek mindig szent, mert a beteljesedhető eszményt képviseli.

A naiv gondolkodásmód egyesíti a gyermeki egyűgyüséget a gyermekessel; utóbbi kelti azt a mosolyt, melyben értelmi fensőbb-