Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1896
— 20 — költőnek képzelmünk szabad szárnyalását nem szabad akadályozni s másodszor az, hogy hatásra kell számítania és bizonyos érzelmeket keltenie. E két követelmény ellenmondónak látszik, mert az első szerint képzelmünknek kellene uralkodni, csak saját törvényeinek engedelmeskedni; a második szerint szolgálnia kellene s a költő törvényeinek engedelmeskedni. A költő ez ellenmondást az által szűnteti meg, hogy képzelmünknek oly utat ír elő, melyet teljes szabadságában s saját törvényei szerint tenne meg s így a külső szükségképeniséget belsővé változtatja. Ezt elérheti azáltal, ha tárgyától minden esetlegest és alanyit eltávolít s tisztán adja azt, mert képzelmünk csak így szabad s így működik saját törvényei szerint teljesen magára hagyva s így fog a költő és a mi képzelmünk egyezni, mert ez nem tűr más kényszert, mint a mit a tárgyak természete hoz magával. A második követelményre nézve ismeretes, hogy érzelmeink esetleges feltételektől és benyomásoktól függenek; tehát a költőnek oly feltételekre kell hatni, melyek mellett a kedélynek bizonyos meghatottsága szükségképen bekövetkezik. Az egyénben semmi egyéb nem szükséges, mint a faj jelleme. Tehát az egyént ki kell oltania magában s a tiszta fajhoz emelkednie, mert csak erre számíthat minden embernél határozottan. Csak akkor lehet bizonyos, hogy bizonyos érzelmeket kelt, ha úgy érez, mint ember általában s nem pedig mint ez vagy amaz ember. Tehát minden költői műtől elengedhetetlenül lehet követelni: 1) szükségképeni vonatkozást tárgyára (tárgyi igazság), 2) e tárgy szükségképeni vonatkozását érző tehetségünkre (alanyi általánosság). A költészetben mindennek igaz természetnek kell lenni, mert a képzelem nem tűr más kényszert, mint a mit a dolgok természete előír. Minden valóság többé-kevésbé korlátozása az általános természeti igazságnak. Az érzelem annyival kevésbé szükségképeni és tisztán emberi, a mennyiben tisztán egyéni. „A nagy stíl“ az esetleges elvetésében s a szükségképeni tiszta kifejezésében áll.“ A mondottakból kitűnik, hogy a tulajdonképeni szépművészet birodalma csak addig terjed, míg a jelenségek kapcsolatában szükségképeniség fedezhető fel. Ezt a szükségképeniséget csak az embernél (im Kreise der Menschheit), a tőrvényszerüsó-
