Zsidó Gimnázium, Kolozsvár, 1942

untalan rpüvészhez kell őt hasonlítanunk. Úgy mondta el önmagát az oktatás, a tudományok nyelvén, ahogyan költő szavak, színek és sorsok prizmáján át tör megvalósulásra. Akkor volt boldog, ha taníthatott: akkor élt igazán. Ha valaha tanárról el lehetett mondani, hogy élmény az órája, Antal Márkról bizonyára igen. Mert neki magának volt élmény, amit cselekedett. Mi láttuk őt és hallottuk: emlékezünk lendületes magyarázatára, s hogy mily tiszta és elegáns vonalakkal vázolta képleteit a táblára, emlékezünk humoros mondásaira, okos, élénk tekintetére. Növendékei ma is idézik, miként magyarázta, szemléltette lépteivel a negativ számokat, hogyan nevettette meg az osztályt, ha a kiküszöbölendő tagokat „mars" : kiáltással bocsátotta útjukra; s persze a humor közepébe ágyazva épen, sértetlenül megmaradt az ismeret is. A számelmélet és az analitikus geometria ismerethálózatát az ő személyiségének atmoszférájában szemlélhették, Antal Márk jegyében lettek konkréttá az axiómák s a tételek olyannyira, hogy méltán mondhaták róla: megszemélyesítette a matematikát.

Akik mennyiségtani érdeklődéssel a lelkűkben jutottak közelébe, úgy mentek tovább, bogy kiváló művelői lettek e tudománynak. Akik a középiskolát elhagyván távol kerültek a számoktól, persze sokat elhullajtottak az úton abból, amit Antal Márktól kaphattak. De egyet bizonyára megőriztek : a matematikai gondolkodás élményét. Mert élmény volt a matematika, mint mondottuk, a tanár személyes élményeként bontakozott ki a növendékek előtt az élvezetes, érdekes „szuggesztiv" Antal MÍirk-órákon.

' Formá'is értékeken túl Antal Márk oktatása még valamit adott. Szakhoz nem kötött, egyetemes tudást. Nem csupán arra gondolunk itt, hogy Antal Márk sok mindenhez értett, hogy ismerte az irodalmat, meg a történelmet, a lélektant meg a társadalomtudományt, s hogy enciklopédikus készültsége megérződött előadásán. Szakhoz nem kötött tudást annyiban is nyújtott, hogy tudatosan tágította a mennyiségtanoktatás kereteit.

Gyakorlatias volt. Kidolgozásra kitűzött feladatai mind egy-egy gazdasági, szociális esetet, a társadalmi statisztika s a megélhetés egy-egy kérdését világították meg. A tanterv előrelátta fizikai alkalmazásokat mind végrehajtotta, sőt a tanítási anyag új vonatkozásaiban is érvényre juttatta. Egy-egy számtan órán ilyenformán minden mesterkéltség nélkül sokfelé ágazó ismereteket s készségeket gyakoroltatott. Mindannyiunknak, kik vezetése alatt oktattunk, mestere volt az u. n. koncentrációban is.

De nem ez volt az egyedüli mód, amin növendékei látókörét szélesítette. Mintegy a matematika bölcseletét tanítva, megmutatta e tudomány emberi jelentőségét. Azzal, hogy feltárta a természettudományok, a technika s a mennyiségtan határterületeit, a közgazdaságtan s a társadalom- tudomány mennyiségtani aszpektusát, egyrészt az emberi gondolkozás egységénél* eszméjét tudatosította növendékeiben, másrészt lépten-nyomon rámutatott e tudomány s minden tudomány társadalmi, nemzeti, humánus hivatására is. A tudományok egymásért s mind együtt az emberért vannak, hirdette és bizonyította.

Nem holmi nagyszerű sakkjáték a tudomány, hallottuk tőle, kit pedig nagyon is megejthetett volna a szellemi játék szépsége, hiszen ő maga virtuóza volt e játéknak. Az emberiség haladásának eszközét, a boldogság finommívü szerszámát kell látnunk minden tudományban, mondotta; nem keletkezett s nem is állhat meg a tudomány erkölcsi célkitűzés nélkül.

Ha valakiről jót akart mondani, integrált embernek nevezte, olyannak,