Zsidó Gimnázium, Kolozsvár, 1942

kiben egységgé teljesült a gondolkodás meg az erkölcs. Volt eszményképe, mint minden igazi nevelőnek. S nem lett volna nevelő, ábrándozó könyvember lett volna, ha eszményképe határozatlan maradt volna, afféle idealizált és elnagyolt klisé. Nagyon határozottan, sőt gyakran pedáns, „tanáros“ pontossággal követelte meg, hogy tanítványai, akik közé mi is odatartoztunk, igazgatása alatt működő tanárok, hogy minden neveltje becsülettel teljesítse apró s nagy kötelességeit.

Nem könyvember volt, mondottuk, se nevelő művészetét nem tanulhatta iskolában, sem emberi eszményképét nem szerkesztette „külső pontok sorozatából". Mértéke volt, de nem tudjuk honnan vette e mértéket.

Integrált ember nyilván ő maga volt. Mi, akik emlékezünk rá, legalább is így látjuk őt. Nem tudjuk külön szemlélni tudását és nevelői lelkületét, humanizmusát. Ha gondolatait idézzük, eszünkbe jut arca, ha szavaira gondolunk, feléled emlékezetünkben nagyúri kedvessége.

Igazgatónk volt, nevelőnk és atyai jóbarátunk. De e szavak egyike sem, életének története sem, de még tanításának elmondása sem láttatja Antal Márkot. Nyugtalan fénycsóvák ez emlékezések: majd ezt, majd amazt az oldalt világítják meg, de őt magát nem. Ember volt, kit nagyon szerettünk, s az embert nem láttatja más, mint a szeretet.

Bach Endre dr.

n.

A matematika nevelő értéke.

Ha a természettudományok szemszögéből csak futó, felületes pillantást vetünk is szellemtörténetünk utolsó két és félezer évére, hosszasan időzünk az első és az utolsó háromszáz évnél. Aristoteles gondolkodásunkat ma is irányítóan meghatározó „Logikája", Euklides geometriai szemléletünket csaknem kétezer évig vezető „Elemei", az újabb kor technikai alkotásai és a legújabb kor atomlátása, méltán fordítja az ember érdeklődését e tudományok felé.

A fizika ismerete — a technika ilyen fokú fejlettsége mellett — egyszersmind mindennapi életünk túlnyomó részének ismeretét is jelenti. Megértéséhez, megközelítéséhez matematika kell. A matematikával pedig nem állunk olyan közeli barátságban, mint kívánatos lenne. Ennek oka egyfelől — mint később látni fogjuk — a tárgy természetében rejlik, de súlyosan vádolom érte magunkat, a matematika tanárait is. Mert — véleményem szerint — az élettől távoleső tanítási módszerünkkel, főleg a múltban, de bizonyos mértékben a jelenben is, mind magasabbra növeljük azt a választófalat, amely eltakarja az ember elől a matematika csodálatos építményét. Holott minden lépésünkkel a matematika területét érintjük, s mégis idegenkedünk tőle, a matematikai ismeretek tudata nem hatja át mindennapi életünket.

Ha pedig a nevelésre és pedig szűkebb körben — az iskolai nevelésre — gondolunk, akkor — ha nem követjük a strucc módszerét — tudomásul keil vennünk, hogy milyen sok diák iskolai réme a matematika.

Ilyen vádak után indokolt annak megvizsgálása: „miért tanítunk és hogyan tanítsunk matematikát?" A „hogyan" súlyos és gyötrő probléma a szaktanár számára. Keressük, kutatjuk azt a zárat, amely megnyissa