Tanárképző Intézet Gyakorló Gimnáziuma, Kolozsvár, 1941
5 meneti év nehézségeit. Alsóbb osztályaink már biztató reményt nyújtanak arra, hogy jó úton indulunk. Ilyen meggondolásokból is felette fontosnak tartjuk, hogy a szokásosnál és rendtartásszerünél fokozottabb érdeklődést tudjunk kelteni iskolánk iránt. Csak úgy tudjuk az iskola és a szülők közös célját, a nevelés és oktatás terén a legjobbat elérni, ha a szülőkkel megbeszéljük az iskolai élettel kapcsolatos kérdéseket, ha a szülők közős úton haladnak az iskolával. A cél közösségét bizonyára senkisem vonja kétségbe. A cél pedig nem lehet más, mint a tanulók testi és szellemi erejének a teherbíró képesség felső határáig való kiművelése erkölcsi alapon és mindig a magyar jövőért dolgozó beállítottsággal. Nincs szülő, akinek ne az volna a vágya, hogy gyermeke egykor a társadalom legkiválóbb és legbecsültebb tagja legyen. És mégis hányszor tapasztalja az iskola, hogy egyes szülők jelentéktelennek és megengedhetőnek tekintenek olyan dolgokat, amelyek a nevelés szempontjából nagyhorderejüek. A gyermek élete, de maga az egész élet is, apró dolgokból tevődik össze. Aki ezekben mulasztást, következetlenséget enged meg a gyermeknek, maga segíti elő, hogy a társadalom a kötelességmulasztás, a megbízhatatlanság útját járja A tapasztalat azt bizonyítja, hogy az életben az olyan tanulók is jól megállják helyüket, akik az iskolában egyes tárgyakból gyenge tanulóknak bizonyultak. Csak a nekik megfelelő helyre kerüljenek az életben. De aki az iskolában megbízhatatlan volt, az az életbe is magával viszi e tulajdonságát a közösség kárára. Társadalmunknak milyen emelkedését jelentené, ha az ígéret, az adottszó egyúttal a teljesítést is jelentené, amire mindig bizton számíthatnánk. Az ilyen társadalomban a szolgálati fegyelmi szabályzatoknak, kötelezvényeknek, váltóknak csak másodrendű szerep jutna, legjobb kezesség az adott szó, a kötelességteljesítés hitele volna. Ezeknek a gondolatoknak felvetése után csak néhány olyan gyakran előforduló esetre szeretnék rámutatni, amelyek az iskolai élet zavartalan menete és az iskola céljának elérése szempontjából nem hagyhatók figyelmen kívül. Isten adta belénk azt az ösztönt, hogy gyermekünket minden körülmény között szeretjük, őket minden bajtól óvni akarjuk. Az már az értelmi foktól függ azonban, hogy meglássuk, mi a tulajdonképeni baj, mi a rossz gyermekünk számára. Kevés gyermek veszi be szívesen a keserű orvosságot, mégis rá erőszakoljuk, mert tudjuk, hogy attól függ esetleg élete megmentése. Ne igyekezzünk tehát az iskolai életben sem mindenképen palástolni a gyermek hibáját. Egyes szülők annyira féltik gyermeküket az iskola büntetésétől, hogy inkább magukra vállalják az okot gyermekük helyett. Pedig ezzel kétszeresen vétenek gyermekük érdeke ellen. Egyrészt elősegítik a gyermek felelősségérzetének ferde fejlődését és a kötelességmulasztás megismétlését, másrészt a szülő iránti tiszteletet csorbítja épen az illető szemében. Mert bármennyire jól is eshetik a gyermeknek, hogy pillanatnyilag szabadult hibája következményétől, igazságérzete következtében a minden tökéletességgel felruházottnak hitt szülőt ezután már nem láthatja azon a magaslaton, ahova képzelete és szeretete helyezte. Gyakori a tanulók sokszor nem eléggé indokolt mulasztása. Olykor a szülők gyermeküket az iskolai elfoglaltság idején kérvények be
