Református Kollégium, Kolozsvár, 1941
39 Magas maradt e szék, Magas, s a földnek mindig idegen, Alatta köd, fölötte csillagok, Előtte végtelen“. (Igaz). A költőnek el kell tehát tűnnie költeményei, a saját és mások érzéseinek időtálló nagy oszlopai mögött. „Én eltűnök már a művem mögött Mint horpadt sír a virágok alatt“. Virág, repkény, napsugár, délibáb, Hirdessétek, hogy bennetek vagyok, S ki mögöttetek, alattatok van, Az már csak sír, rom, halvány hold, halott". (Én eltűnök). Az út az alkotáshoz, a lélek számára megnyugvást hozó kifejezéshez szkepsziscsatákon át vezet. A nagy »bizonyossághoz« csak ritkán lehet eljutni és a lélek belső, tragikus kettősségét az emberek és a világ közötti áthidalhatatlan ellentétek teszik még tragikusabbá. „Nekem úgy fáj a sok-sok szakadék, Az ellentétek iszonyú világa, Úgy fáj, hogy minden lélek más és más, Úgy gyötör ez a sötét látomás, És a tudat, hogy oly messze az ég. Feloldanám egy nagy harmóniába : Ami itt disszonáns hang, s töredék. Feloldanám egy nagy, nyugodt Egészbe. De ez a béke talán a halál, — S a föld talán csak így érhet az égbe.“ (Szkepszis.) A művész műhelytitkainak keresésén át így jut el Reményik az élet legnagyobb problémáinak filozófiai mélységű felvetéséhez. Az élet lényege a harc, önmagunkkal és a külső világgal, de ez a harc megtisztító, felemelő, mélységeket feltáró. A boldogság lényege: az egyszerűség, az ezernyi szín helyett az egy színnek látása. El kell tehát venni a »nap elől az üveget,« hogy az irigység, bosszú, remény, szerelem, »ezernyi vágy« »bomló kaosza« helyett az »ős-színt«, a »bontatlan egyet« pillanthassuk meg. A tudós eget és földet feltárni akaró szándéka, a költő nyugtalan problémakeresése, a hétköznapi ember kiváncsi tekintete, az állandóan felvetődő sok-sok kérdés mind hiábavaló. Rádió, repülőgép, teleszkóp, a világűrt meghódítani akaró büszke emberi képzelet eredménye mindig ugyanaz: emberi szenvedéseink tér és idő feletti azonosságának még mélyebb, gyógyításának még reménytelenebb megpillantása. Az »Üzenet a Marsról« az el nem ért, de áhított távoli világ szava: a költő válasza az emberiség hasztalan útkereséseire. „Itt semmi sincs, Amért érdemes volna idejönni, Nyomorúság van, úgy, mint nálatok. v
