Református Kollégium, Kolozsvár, 1941
34 bűnök ostorozása, a múltból elénk állított tragikus tanulságok, a jelen sivárságának festése egyetlen nagy célt szolgál, minden sötéten- látó nemzeti költőnk szándékát: a magyar problémák mélyebb látását, a minőségi magyarság kiformálását. Reményik Sándor hazafias költészete, kritikai magyarsága egyenes folytatása Zrínyi Miklós, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc és Ady Endre nemzetszemléletének. Lesújt, elkeserít, de ugyanakkor érzéseinket megtisztítva felemel és megvigasztal. Az összeomlás, a pusztulás, a magyar végzet szomorú hangulatkeltése mellett ott van a másik, az erőtadó, útmutató költői meglátás: az épülő iskolák, templomok, az összetartó magyarság jobb jövőt ígérő képei. Alkalmi versei mind az erdélyi élet bíztató Ígéreteinek költői megfogalmazásából születtek. De ezek az alkalmi versek csak a legritkább esetben a pillanatnyi hangulat, a látszólag jelentéktelen ihletforrások szülöttei. Egy-egy bezárt iskola, halott barát elvesztése felett érzett fájdalom Re- ményiknél szent »alkalom«, hogy a pillanatnyi, talán jelentéktelennek látszó egyéni tragédiát népünk egyetemes sorstragédiájává szélesítse ki. így pl. a »Ha nem lesz több iskolánk« c. verse, melyet néhány erőszakkal bezárt magyar elemi iskola megszűnése után írt, »alkalom« a költő számára, hogy az összes iskoláink elvételének sötét képén át is az »újrakezdés« »aranyjelszavát«, a »drága örökség« képét vésse olvasói leikébe. Ha bezárják iskoláinkat, akkor , „Egy iskola lesz egész életünk S mindenki mindenkinek tanítója“. (Ha nem lesz többé iskolánk). Egy egyszerű, jelentéktelen dalárdái zászlószentelés pedig nála a magyar összetartás megtartó erejének megmutatására szolgál. Ez a zászló nem fog lobogni Se vár fokán, se sáncárok felett. Egyet jelent; a gyűlölet erős, De mégis erősebi) a szeretet. Egyet jelent: míg zimankos idő jár, És köröskörül felleges az ég, Alatta dolgozik s imádkozik, S dalol, dalol egy zászlóaljnyi nép“. (Zászlószentelés). Reményik kisebbségi életprogrammja legszebb és legegységesebb lírai megörökítése az elmúlt huszonkét év minden, egykor még hiábavalónak látszó reményének, mindennapi hasztalan útkeresésünk önvergődéseinek. Reményik versei a kisebbségi magyar lélek bonyolult és állandó változásainak, tudatos és tudatalatti érzésvilágának nemcsak legköltőibb megörökítői, de egyúttal legemberibb dokumentumai is. Aki az erdélyi magyarság utolsó két évtizedének történetét meg akarja írni, az Reményik költészetén át mélyebben tekinthet elmúlt életünk problémáiba, mintha adatok és tudományos feldolgozások tömegén át kísérelné meg annak megközelítését. A románsággal szemben Reményik sohasem vállalkozott «hídépítő« munkára. Meg volt ugyan győződve, hogy az egymással szembenálló népek között valamikor a szeretet isteni parancsszava fog
