Református Kollégium, Kolozsvár, 1941
23 erőszak, »emberboldogító szándék« ellen. Az emberek megváltoztatása Isten müve és feladata 1 Reményik felfogása szerint csak az eszmék és a vallásos hit alázatában megtisztult emberi lélek képes a közösség nagy válságaiban másokat »szolgálni« és csak akkor, ha önmaga is átment ezen a belső megtisztulási folyamaton. A vér és erőszak új pusztítást hoz, és a tömeg, mely régi láncokat vél örökre elszakítani, nem is sejti, hogy már a »felszabadulás« pillanatában »új láncokkal« tette sorsát még elviselhetetlenebbé. 1918 végzetes nyarán és őszén a költő lelkében ismét felmerül a nagy kérdés, hová visz a háborús végzet útja. Mi lesz a magyarság és Erdély jövője ? A szent zászló ma diadalmasan lobog, de mi lesz vele holnap, ha jön a nagy összeomlás ? „A játszi szél a szövetembe kap: Ma zászló — holnap rongydarab, Ma még hatalom — holnap talán semmi Milyen jó lesz a széltől megpihenni, Elkopni, mint a fegyverek, a vágyak, Eltűnni, mint akit sohase láttak, Az eszmék, álmok, harcok, hiúságok Sírján kacagni az egész világot r (ZáSzló a szélben.) Az összeomlás réme egyre inkább szomorú valósággá kezd lenni. A piavei csata, a balkáni front összeomlása, Tisza István meggyilkolása és a forradalom — mindmegannyi állomásai a katonai és a lelki összeomlásnak. Nagy költötársa, Áprily Lajos ekkor menekül a hegyek tiszta világába, azon az őszön, mikor »minden összeomlott,« és veszi észre a hegyek, a folyók, városok és emberek misztikus szent egységét: Erdélyt. A nagy összeomlás Reményik lírájából elkeseredett, vigasztalan hangokat fakaszt. Ekkor írja, az összeomló múlt és a kilátástalannak látszó jövő küszöbén, »Cassandra« című versét: „Mit kívántok Ilion fiai, Kongó sisakok, csengő aranyvértek, Jósoljak néktek? Leroskad Illőn. Ha kettévágtok : Én egyebet akkor se szólhatok, Csak a meztelen, véres igazságot. Mit néztek úgy reám ? Vigasztaló igét én nem tudok Néktek, ti veszni rendelt seregek. Én csak meghalni tudok veletek. Titoktudó szívem Verjétek éles vassal át, Mert én nem szólhatom, csak az Istenek szavát!“ (Cassandra, 1918.) Erdély elvesztése felébreszti lelkében a misszióvállalás prófétai hitét, a természeten és Istenkeresésen át megerősödik önmaga hivatástudata és eljut népéhez, a hasonló vívódások között töprengő, porba omlott erdélyi magyarsághoz. A nagy összeomlás utáni napokban már tisztán látja, hogy a romokon új életet kell kezdeni és
