Református Kollégium, Kolozsvár, 1914
sem zápor, csak a könnyű Zephyros szellői lengedeznek: a Te lelkednek angyal hozza hírül, hogy „a halál nem betegség,“ hanem a halál diadal, győzelem az örökkévalóság számára a mi Urunk, a Jézus Krisztus által és nem egy alvilág vár reánk, amelynek vestibuluma előtt Gyász, Gond, Betegség, Vénség, Félelem, Éhség, ínség, Küzdelem, Háború és Viszály gubbasztanak, hanem a kitárt menny, az Atyának háza, amelyben sok hajlékok vannak s ahol nekünk is épületünk lészen Istentől, nem kézzel csinált házunk, hanem örökkévaló a mennyben. És Nektek is felel az Úr, gyászoló család, elköltözött kedveseteknek ama könyörgésére: „Terjeszd ki védő szárnyaidat!“ „Hagyd el a te árváidat és én eltartom és a te özvegyeid én bennem vessék reménységöket“. (Jerem. 49:11.) „Mikor a vizeken általmenéndesz, veled leszek és a vizek el nem boriinak téged. Mikor a tűzön járándasz, meg nem égsz és a láng meg nem perzsel tégedet.“ (Ésaiás 43:2.) Ezek az Ígéretek az Isten feleletei. És ígéretek szólanak neked is, öreg kollégium, tiszteletreméltó Alma Mater, hogy feletted is kiterjeszti védő szárnyait az Úr! Amig e földi téreken révedezett lélek tőled is búcsúzott s amint édes gyermekeinek lelkére kötötte, hogy jók legyenek, Neked bizonyára azt kötötte volna lelkedre, hogy nevelj az anya- szentegyház és a nemzet javára hithü, buzgó, lelkes, eszményekért hevülő, kötelességteljesítő, öntudatos és önérzetes ifjúságot és e kollégium ne csak mint épület álljon az Úr temploma mellett és övezzék a tanári lakások, hanem a kollégium a templomból hozzon ki áldozati lángot s azzal gyújtsa föl a tudomány oltárán az áldozatot az Úr dicsőségére! A vesztés nyomán jő a bánat, de a bánat fekete fátyola alatt vele jön a vigasztalás angyala is. Sötét lesz, de az isteni Ígéretek lámpái, mécsesei remény világosságát terjesztik. E fény rávilágít a mennybe vivő útra. Jertek, imádkozzunk!- 16 —
