Református Kollégium, Kolozsvár, 1913
47 melyben az emberi szellem fénye először ragyogott fel tökéletességében, bogy sugarait ezredévek ormai fölött árassza az emberi baladás útjaira. Gondos és törhetetlen munkával kincseket halmoztál fel belőle a te lelkedben, hogy azokat mint tanító szétoszd szerető és tisztelő tanítványaid seregének. Ha van folytatása a léleknek a földi téreken is: a tanító lelke bizonyára ott él a tanítványok lelkében s száll nemzedékről-nemzedékre és élete el nem múlik. Törhetetlen hittel és kitartással, az erkölcsös világfelfogás mély komolyságával munkálkodtál azon, bogy a felnövekvő új nemzedék, amelynek ölében a jövendő nyugszik: legyen a réginél munkásabb, derekabb, jobb és nemesebb. Törhetetlen hűséggel állottál szolgálatodnak minden órájában az ősi kollégium ügyének előmozdítása mellett. Szóval és tetteiddel megállottái mindig meggyőződésed mellett rendületlenül s egyéniségedet megismervén, minden ismerősödnek nagyrabecsülését megszerezted. És akik előtt meghitt órákban egészen megnyitottad a lelkedet: azoknak látniok adatott, bogy mindezeknek a mélyén ott csillog, mint a súlyos sziklák méhében az arany: a hűséges szeretet. Hű voltál és igaz. Bizonyára csak ezeken az örökkévaló fundamentumokon kell felépülnie az óhajtott jövendőnek, amelyet az emberiség az Ígéret szerint vár, a tudásban komoly, az érzelmekben nemes, a cselekedetekben készséges, a hitben rendületlen, az erkölcsben tiszta, a nemzetnek és az emberiségnek magasztos ideálokat mutató: az Istennek országa; az istennek országa, amelyben diadalt ül a jő és megkoronázta tik a hű. És aki ennek munkálkodott, az örökké él, mert megszerezte magának az örökkévalóság koronáját. Érzéseiddel és gondolataiddal, hűségeddel és hiteddel találkozni akarunk és találkozni fogunk itt a földön is, szellemeddel oda túl, az örökkévalóságban. Hűséges munkatársunk, nagyrabecsült és szeretett kartársunk, Isten veled!
