Református Kollégium, Kolozsvár, 1912

aki átéli mindazt, amit én átéltem, az eléri azt, amit én elértem: egy lesz az Istennel.

Ezért törődik Jézus olyan keveset a test életével. Etel. ital, ruházat, lakóhely, törvény, jog, tudomány előtte nem érték, mert múlandó. Csak egy az érték : a lelek. Éspedig a saját maga lelke, mert csak ezáltal olvadhat bele az abszolút tökéletességbe. Mert ebbe beleolvadni az ember végcélja : Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok !

Mennyivel nemesebb és mennyivel vigasztalóbb ez a vallás, mint a keleti vallásalapítóké ! Zarathusztra és Buddha is a lélek értékét tanították, de Zarathusztránál hiányzik a legnagyobb ideál egységéig való felemelkedés, Buddha pedig a Nirvánát, az örök megsemmisülést hirdette az eljövendő Istenországának. Az egyik mythologiához kapcsolt erkölcstant hirdetett s így végül is az uti- lizmusnál maradt. A másik nem hitt semmi értékben s a halálban találta meg a lélek vigaszát.

Jézus az örökéletet hirdeti, azt, amelyhez csak egy út vezet, rögös és keskeny, de biztosan célhoz ér, aki rajta elindul : az ó példája. De ezt az utat leírni vagy hozzá útmutatót készíteni, amelyet az ember vakon, lélek nélkül kövessen, nem lehet. Jézus nem erkölcsöt hirdetett, hanem vallást, amelynek kibeszélhető törvényei nincsenek, hanem amelyet meg kell élni. Keskeny és göröngyös az út: igen, a léleknek mérhetetlen fájdalmain kell keresztüljutni, amíg az Istenben való megnyugvás tudatáig érkezik az ember. De aki ide érkezett, azt sohasem vonják többé vissza a vágyai.

Mit értett meg mindebből a középkor keresztyénsége ? Épen azt nem, ami egyedül fontos: a jézusi örök élményt.

Már az apostoli korszakban a Jézus váltsághalálának ontológiai ténye lett a keresztyén bit középponti dogmája. Az Istenhez való emelkedés megélése helyett a Jézus életének misztériuma lett az egyedül fontos. Az üdvösségre, jutás kegyelemeszközeit hirdeti az egyház s törvényeket állapít meg ott, ahol csak egyetlenegy törvénynek kell lennie: a szeretetnek. A pogány bölcselők magyarázó láncokoskodásai tolakodnak abba a szentélybe, ahol nem szillogizmusokra, hanem átélésre volt szükség. A középkori egyház elfeledte, hogy Jézust éppen az írás betűjével nem törődő, szabadon szárnyaló lelke emelte az Istenségbe való reális belcolvadásra s ahelyett, hogy a lelket szabadon hagyta volna a maga Istene