Református Kollégium, Kolozsvár, 1911
48 űz a felséges magaslatok felé, amelyeken az emberiség eszménye trónol, aki egy boldog nemzedék eiőtt testté lön! Október 31-ike nem kivívott diadalnak emlékezetét újítja fel, nem megvívott csatának mámoros ünnepe. E nap emlékei nem arra valók, hogy a szivekben ünnepi nyugalmat árasszanak. E nap az aggodalomnak, a kétségnek, az elégedetlenségnek viharzó fájdalmait kelti fel a szivekben. Teljesítettük-e kötelességeinket, teljes erővel munkálkodtunk-e a nagyszerű, a felséges célokért, amelyeket szentegyházunk küldetésképpen minden fiára s reánk is bízott? Nem voltunk-e ama langyos, se hideg, se meleg ital, amely kivettetik? Megállhatják-é erőink a helyet a harcnak rendjében, ahova helyeztetett bennünket az isteni gondviselés a tökéletesség ama harcában életünk folyamára ? Kétséges aggodalom áradjon e napon szivedbe, kedves társunk, aki az emberi előrehaladás katonájául avattatol fel ez ünnepi órában a mi seregünkben! Jézus emberről nem mondotta, hogy tökéletes, sőt inkább örök célúi tűzte ki élénkbe a tökéletesedést, mint a legméltóbb emberi evolúciót. Vond kétségbe erőidet, s kipróbálván magadat, újabb erőfeszítésekkel naponként többet és többet tégy javára hazánknak, egyházunknak s velük az emberiségnek ! Ne tudj pihenni, s amit tettél, azzal ne légy megelégedett soha ! Örök szomjúság epesszen az igazságnak és a jóságnak forrásai után! Elégedetlenségnek lelke költözzék beléd e napon ! Óhajtsd szüntelen való óhajtással jobbá, igazabbá s így boldogabbá tenni környezetedet; s ne hidd soha, hogy az elég jó, elég igaz és elég boldog! A reformáció csak úgy nyerhette felséges energiáját, hogy tökéletlennek, gyarlónak, javítandónak látja a világot; és az emberiség történetében felséges hivatását, az emberiség előbbrevitelét másként nem is teljesíthetné, csak úgy, ha harcos katonáit is az ő szelleme tölti be. Midőn ezt az ünnepet megnyitom, s felkérlek, hogy tanári székfoglaló értekezésedet olvasd fel, munkádra Isten áldását és segedelmét kérem.
