Református Kollégium, Kolozsvár, 1911

I m a.

Irta és a Kovács Ferenc tanár beiktató ünnepével kapcsolatosan tartott reformációi emlékünnepélyen, 1911. okt. 31-én, elmondotta Tárkányi György

vallástanár.

Ünnepszentelésünk első szavai legyenek dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás szent nevednek, óh Istene a magasságnak, igazságnak, világosságnak, Atyánk az Úr Jézus Krisztus által. Térjen nevedre dicséret, dicsőség e napon, mert ez a nap is egyike azoknak, amelyeken kijelentetted örökkévaló szentségedet, amelyeken megismertetted hozzánk való jóságodat, kegyelmedet.

Mert nagy irgalmasságot cselekedtél e napon velünk. Pusztulás fenyegette miközöttünk a te ajándékodat, szent fiad evangéliumát, amellyel nagy kegyelmedből megajándékoztál minket, hogy lenne a mi lábainknak szövétneke, lenne örökéletet adó víznek kút- forrása, amelyből erőt, vigasztalást, reménységet meríthetnénk. Pusztulni indúlt ezen te drága ajándékod a tudatlanság s gonosz indulatnak miatta. E tudatlanság és gonosz indulat sötét felhői vuk éjszakát, sűrít sötétséget borítottak az igazság napja elé, a babona és hitetlenség bilincseibe verték a lelkeket, hogy hosszú ideig hiában epekedtek szabadulás után.

De te parancsoltál s hatalmas szavadra felkelt a sűrű éjszaka után az igazság, világosság fényes napja, szétfoszlott a zsibbasztó mély álom ; fény, melegség és élet ömölt szét napod fényének kiáradásával s a sötétségben, a halál árnyékában ülőknek ismét fény ragyogott fel.

A te munkád volt ez, a te lelked művelte e csudálatos dolgot. A te lelked, amely megnyitotta választottaid szemét, hogy meglássák a veszélyt, amely örökségedet fenyegeti, megismerjék az

4

VI.