Református Kollégium, Kolozsvár, 1910

n Azt hiszem, nagyon tévednek azok, akik a tanári pályá­nak egy magasabb egységben összeolvadó kétféleségét tagadni próbálják. Tévednek, akik nem akarják elismerni, hogy a kö­zépiskolai tanárnak, sőt a néptanítónak is szoros értelemben vett tanítói feladatain kivűl tudományos feladatai is vannak. A tudományt szolgálni, azt tovább fejleszteni első sorban éppen azoknak kötelességük, akik tanítanak és pedig éppen a tanítás­nak mélyrehatóan fölfogott érdekében. Az emberiségnek újkorát talán semmi sem jellemzi jobban, mint az, hogy az előrehaladás mozgató tényezője a tudomány lett s világ- és életfölfogásunk is mind jobban-jobban tudomá­nyos jelleget ölt. A hit parancsa, az érzelem sugallata, a meta­fizika miszticizmusa mellett vagy éppen helyette, sőt ellene a szabályozó norma a pozitív tudás lett sokak lelkében s hova­tovább mind többek lelkében az lesz. Kétségtelennek látszik előttem, hogy a jövő azé a tudásé, amely pozitív ismeretek alapján válik szabályozójává tetteinknek. E tudás nem fog le­rontani semmit abból, ami az emberiségnek szent és drága, de érthetővé igyekszik tenni mindent, amire az embernek szük­sége van. Mert — Sámi László szavai szerint — „kevés és hi­bás tudás: kevés és hibás szabály a szívben“. A tudás még nem minden, de alapföltétele minden előbbrehaladásnak. Legelső­sorban azokénak, akik tanítanak. Az iskola elsősorban nem ta­nít, hanem nevel; de nem képzelek biztosabb és jobb utat, mintha a pozitív ismereten keresztül vezeti neveltjét a nevelés kitűzött célja felé. Csak a pozitív tudás adhat helyes világnéze­tet s csak a helyes világnézet adhat helyes életnézetet. És ha nagyon kevés vagy éppen hibás a tudás, — még ha jó is a szív, —csak igen kezdetleges viszonyok között lehet tűrhető emberi életet élni. Ilyen kezdetleges viszonyok azonban a kul­turált világban már ritkán találhatók. Azért kell a tanítónak a tudomány haladásával lépést tartania, a tudományt magának is művelnie, hogy a lehető legjobb pozitív ismereteit adhassa a ne­velés szolgálatára. A tanári hivatás kétfélesége tehát voltakép­pen egység, mert a tudás a nevelés szolgálatába szegődik. A tu­dós tanító, tudós tanár nem szükségképpen jó nevelő is, de hogy valaki jó nevelő lehessen, helyes pozitív ismeretekre kell szert tennie.

Next

/
Oldalképek
Tartalom