Református Kollégium, Kolozsvár, 1910
12 vünk, helyzetünk s engem erre törekedni külön is kötelez annak a nagy névnek tartozó hódolat, amelyhez hűtlen lenni nem engedi meg százados iskolánk parancs erejével ható nagy tradíciója, de nem engedi meg ugyanaz az erkölcsi kényszer sem, amely most idehajtott vallomást tenni arról a meggyőződésről, amelyből fakadnia kell minden gondolatnak, mely e pályán tetteimet vezérli. Mentői jobban érzem a felelősség nagyságát, mely reám nézve végtelenül kitűntető állásommal együtt jár, annál inkább érzem annak súlyát is. Lehetetlen elfojtanom az előretörő nagy kérdést, mely egész pályafutásomra nézve döntő lesz, hogy vájjon jelentéktelen semmivé zsugorodom-e össze a nagy súly alatt, vagy pedig éppen annak nyomásától fog bennem olyan éltető erő kisarjadzani, amely méltó hordozója lesz a százados nagy hivatásnak. Előre nem látható nagy kérdés ez, amelyre száz körülmény hathat akadályképpen vagy segítő erő gyanánt. De ha csak az én jószándékomtól függne minden jó és szép, amely munkám nyomában járna, úgy előre is bátran kimondanám, hogy bizton és könnyen, szeretettel és lelkesedéssel, hivatásomhoz méltóan fogom terhemet hordozni. Amit most tehetek, az se nem ígéret, se nem előre való el- kötelezés, még csak nem is egy a minden tisztító tűzön keresztül megacélosodott fölfogás egész életre megállapított munkapro- grammja; mert nagyon jól tudom, hogy ilyesmiről beszélni nekem még nincsen jogom. Még ha meg lett volna is hozzá az istenadta tálentum, akkor sincs meg hozzá az idő. Azok az évek, amelyeket független tanulással és független munkával a hátam megett hagytam, még nem oly számosak s még nem jogosítanak fel arra, hogy megállapodott életbölcsességgel kérkedjem. Ha mégis ígérnem kellene most valamit erről a helyről, az csak az lehetne, hogy tanúlni fogok tovább azzal a rendíthetetlen meggyőződéssel, hogy sikerülni fog az élet tiszta forrásaihoz érkeznem. És mit tettem eddig? Éppen erről akarok beszámolni azoknak, akik hivatva vannak egy kezdődő tanári pálya elején elbírálni, ha vájjon mennyiben lehet a múlt és jelen biztos záloga egy reményteljes jövendőnek. * * *