Református Kollégium, Kolozsvár, 1907

14

a család, haza, társadalom tagjára ró. A reformáció arra tanította híveit, hogy éljenek együtt embertársaikkal, embertársaikért, embertársaik javára, segítségére, hogy a vallásban és vallás által új meg új erőt nyerve az élet forrongásaiban, küzdelmében, forgatagában is megőrizzék lelkűk békéjét és a földi dolgok között is megtalálják azt, a mi örök, a mi isteni. A reformáció szerint nincs szent és profán, minden Istentől ered és minden Isten dicsőségére kell, hogy szolgáljon: a kötelesség teljesítése a legszebb, legigazabb istentisztelet. A reformáció tehát mindenkit a hit által a világba az emberek közé, a közélet, a cselekedetek mezejére, embertársaik szolgálatába vezetett, a hol bizonyságot kell tennie mindenkinek hitéről a szeretet munkáinak cselekedete által, hogy megharcolván a nemes harcot, elvehesse az örökélet hervadatlan koronáját.

Mennyi szép ideállal gazdagította a reformáció az emberiséget! És mi gyönyörű, mi ragyogó, fenséges ideálul szolgálhatnak nekünk a maguk reformáció hősei, bajnokai. Vagy nem fényes, fenséges ideál-é egy Kálvin János, a ki az ő roskatag, törékeny testével, gyakori betegségével is bámulatos munkásságot fejtett ki a reformáció tanainak, törekvéseinek megvilágítása, elterjesztése érdekében és a mikor minden oldalról körülzugják és toronymagasságra emelik élete hajóját a körülte csapkodó szenvedélyek bősz hullámi, a középkor minden bűne és rút szenvedélye, rendületlenül megáll, mint szírt a habok között, és Istennek békéjét érzi szivében, mert Istennek erejét érzi lelkében és tudja, „ha Isten vele, ki ellene?“ És nem nemes, dicső ideálja a férfiúnak egy Zwingli, aki midőn látja, hogy nem elég a szellem fegyverével védekezni, hogy megszabadítsa hazáját a zsarnokságtól, kezébe ragadja a harci zászlót és halálhörgése a csatamezőn diadalmi énekké magasztosul ajkán: „testet megöltétek, de a lelket meg nem ölhetitek“. És nem édes és vonzó-é a vittenbergi csalogány alakja, az utolsó szerzetes, aki amikor elnémul körülötte a szenvedélyes viták zaja, amiket felidézett meleg családi otthonában kedves Katája és édes gyermekei között, dalra nyitja ajkait, amelyek millió lélekben találnak viszhangra és béke, enyhület, hit, reménység fakad nyomukon.

És mennyi szép, mennyi nemes és vonzó ideállal gazdagította az emberiséget a reformáció, a mikor kezébe adta a könyvek könyvét, a Bibliát, a melynek lapjai oly gazdagok követésre méltó eszményképekben. Hogy csak egy párat említsek, ott van