Református Kollégium, Kolozsvár, 1904
8 keinket az emberi boldogság kivivására, elnyerésére. Főfeladatunk lesz tanítványaink tehetségének megismerése; másik feladatunk, hogy tanítványainkkal önmagukkal ismertessük meg tehetségeiket s buzdítsuk őket tehetségeik kifejtésére. — Nem üldözzük, nem gúnyoljuk, a ki egyik-másik tárgy iránt nem árul el tehetséget; inkább sajnáljuk, hogy nincs módunk az illető egyénnek talán csak rejtett, néha pedig nyilván is jelentkező tehetségét kifejlesztenünk. Rendszerint kísérlet marad, ha a fölfedezett jó irány felé tereljük tanitványainkat. A szülők érdeke, képzelt tájékozottsága gyermekeik felől, különösen a rosszúl értelmezett társadalmi követelmények, továbbá az a köztudat, hogy a társadalmi és katonai osztályokban az ember csak az éretségi bizonyitványnyal kezdődik, több emberi lényt űz el az emberi boldogulás útjáról, mint a mennyit rávezet. Tulajdonképpen ezért küzdelem a mi működésűnk. Tehát ismét és ismét újból kell kezdenünk. Egyetlen, igazi segítségünk maga az ifjúság lehet. Kérdem tehát, hogy visszahozta-e kedves szerénységét, megmarad-e tovább is szerénynek ? Akar-e tovább is szívesen tanulni s a legjobb érdemfokozatot elnyerni? Azért kérdem ezt, mert ha nem szívesen teszi, hamar elfeledi, a mit tanult. Az ifjúság minden tagjának ugyanazt mondom, a mit saját gyermekeimnek : tanuljatok fiaim; mert a jó Isten midenkinek adott valami jóra való tehetséget, ezt föl kell használni a magatok javára, szülőitek örömére. A családon kívül ezt várja tőletek a magyar nemzet is, melynek mindenféle tehetségre nagy szüksége van; a magyar nemzet előtt nincs oly munkakör, mely betöltésre ne várna, mely megvetésre méltó volna Csüggedni nem szabad, sőt bízni kell abban, hogy hazánk hasznát veszi valamelyik tehetségünknek. Minél ügyesebbek, minél szorgalmasabbak leszünk, annál biztosahb boldogulásunk s ha mi boldog elégedettséget szerzünk magunknak, szorgalmas munkásságunkkal, boldogítjuk hazánkat, nemzetünket is.
