Református Kollégium, Kolozsvár, 1903
5 Édes testvére a takarékosságnak a tisztaság; de sem az egyik, sem a másik téren nincs együttműködés a család és iskola között. Művelt szülők gyermekeit is látjuk néha fűzeden czipővel, lecsúszott harisnyával, gombtalan, porba, sárba mártott ruhával, gyűrött kalappal. Rendre útasítjuk; ha bennlakó, vele magával varratjuk, takaríttat- juk ruháját; de künlakó szülő, ezer közül egy ha tesz szót ezekért nálunk, hogy egyetértőleg szoktassuk rendhez a fiút. Ez az érintkezés hiányzik még nálunk, pedig a gyermekre nagyon jó hatással van, ha tudja, hogy két oldalról is megfigyelik. Nem helyes azzal az általános kifejezéssel elütni a dolgot, hogy a gyermek eleven, életre való, pajkos; e miatt nem lehet oly rendes, mint szelidebb társa. Simítni, nyesni, idomítni kell a kedves kis vadat, hogy nemesüljön íme tisztelt szülők! Ily kicsinyes, közönséges, unalmasnak látszó dolgokat kell ismételnünk napról-napra, a tanítás munkája mellett. Ha nem volna foganatja, talán meg is unnók; de gyönyörűségünk telik abban, ha egyikmásik tanuló hajlik a szép szóra s jó példájával tovább folytatja megkezdett munkánkat. A szülőket helyettesítjük, nekünk is van családunk, mi is reménykedünk, éppen úgy, mint a vezetésünkre bízott gyermekek szülői, hogy fiaink nem csak jó tanulók, hanem jellemes ifjak és férfiak lesznek. E kedves és biztató reménykedésben nyitom meg az 1903 4-dik iskolai évet s fölkérem Tárkánvi György és Szabó Imre szeretett ifjú kartársainkat, hogy olvassák föl beköszöntő beszédüket.
