Református Kollégium, Kolozsvár, 1903

2 Tárkányi György és Szabó Imre rendes tanárok nem új, hanem régi, kedves ismerősök, bár ma köszöntének be hivatalosan. Szívesen üdvözlöm őket ismét s kívánom, hogy az új helyzet új örömöket teremjen nekik. A beírások még nem fejeződtek be. Létszámunk kö­rülbelül 380 a főgymnasiumban. Ha mind betudtuk volna venni a jelentkezőket, lehetnénk körülbelül 420-an. De nincs hely. 25 évvel ezelőtt 278 körül forgott főgymna- siumi tanulóink létszáma; azóta fölemelkedett 380—390-re s most felemelkedhetett volna 420-ra. Akkor a legmagasabb tandíj 20 K volt, most 40 kon Úgy látszik, mintha a né­pesség, a tandíj emelkedésével arányban növekednék. Ma drágább az élet, drágább a tanítás; a közönség mégis na­gyobb arányban veszi igénybe az iskolát; pedig az ország lakossága nem emelkedett ily magas százalékkal. Helyesebb gondolkozáséi nép kebelében az iskolázás ily mérvű kiterjedése sokkal kedvezőbb eredményeket idéz elé, mint nálunk, mert amaz minden foglalkozás körében értékesíti szerzett ismereteit. A mi népünk nagy része azért taníttatja gyermekeit, hogy az ipari, kereskedelmi, gazdasági élet terhei alól fölszabadítsa, hogy életét ké­nyelmesebbé, uriasabbá tegye. Nagyon kevés oly iparost, kereskedőt vagy birtokost látunk, a ki küzdelemmel szer­zett vagy örökölt 30 -40—50 ezer korona értékű vagyo­nának gyarapítására a maga szakmájában nevelné fiait, vagy legalább azt figyelné, hogy mire van tehetségök ? Azt mondják, hogy nyomorult az ipar, kereskedelem, föld­művelés ; azonban éppen e szakok emberei nem áldozzák — ha áldozatnak kell nevezni — gyermekeiket e pályákra; pedig ők vezethetnék be legjobban e pályák titkaiba. Ezért történik aztán, hogy minden önállóságra törekvő férfi elől kezdi a küzdelmet, annak minden keserű tanulságával s nem hoz életpályájára veleszületett, beleoltott érzéket, haj­lamot, ösztönt és tudást. Semmiképpen sem akarom ezzel azt mondani, hogy iskolázásban csak azok részesítsék gyermekeiket, kiket az „értelmiség“ neve alatt szoktunk emlegetni. Csupán a

Next

/
Oldalképek
Tartalom