Református Kollégium, Kolozsvár, 1903
14 tóm rendesen több időt vett igénybe, mint a heti 16 órám, de a czélt tekintve, örömmel, szeretettel végeztem s igy fogom végezni itt is. A theologusok véleménye meglehetősen eltér arra nézve, hogy a gyermek- és ifj. istentiszteletek tartásánál melyik legczélszerübb: a tisztán homiletikai vagy pedig a tisztán katechizáló istentisztelet? Vagyis, hogy összefüggő beszéd tartassék-e, mint a milyen a gyülekezeti istentiszteleten vagy pedig kérdéseket tegyen az ember s azoknak kapcsán végezze a tanítást. Az első mindenesetre nehezebb, fárasztóbb. A második azonban azzal a veszély- lyel jár, hogy az istentisztelet leczkeóraszerü lesz s a czél ismét el van tévesztve. Helyesnek vélem a kettőt összekapcsolni, de nem ott helyben, az istentiszteleten kérdezősködni az elmondottakról s ellenőrzés végett, hanem a legelső tanórán. Még azt is megengedném, hogy a növendékek maguk intézzenek kérdést hozzám, ha valamit nem értettek volna a beszédből, vagy ha egy és más dolog iránt különösebben érdeklődnének. Felmerülhet itt az a kérdés, juttasson-é az ember az istentiszteleten az éneken kivül másban is cselekvő részt, igénybe vegye-é az ifjúság közreműködését? A beszéd tartása, nézetem szerint, semmi esetre sem bizható másra; semmi kifogásom sem lenne azonban az ellen, hogy az imát olykor-olykor egy felsőbb osztályos tanuló tartsa. Nagy gyönyörűséget, igazi lelki örömet szerez már nekem, amikor az egész ifjúság egy szívvel és egy lélekkel vesz részt a templomi éneklésben: alig ismerek valami meghatóbbat, felemelőbbet, mint a mikor az egész ifjúság rázendít az énekre s egészséges, tiszta csengő hangjával betölti a templom boltozatait Szeretném, ha elérhetném, hogy két vagy négy szólamban énekelje az egész ifjúság az egyházi énekeket, mint az Svájczban szokás. Az énektanításnak az újabb konventi tanterv szerint való fejlesztése által, hiszem, hogy ez elérhető is lesz. Azután az ifjúság hitéletének erősítése czéljából szűk-
