Református Kollégium, Kolozsvár, 1902

89 —

lepő jelzőkkel és sajátos hasonlatokkal, metaphorákkal, melyek a magok nemében ép oly mesteriek és páratlanok, mint a Petőfi Sándor utánzhatatlan hasonlatai. — Fegyelmező és intő szavaiban is önkénytelenül jöttek ajkairól a különös metaphorák, _ melyekkel magához téritette a legroszabb tanulót is. Éber is volt az ő tanóráján, az ő jelenetében minden tanuló.

Bizonyságul, hogy a tanításban meggondolás után és czéltudatosan járt el a fennebb vázolt módon, idézem jegyzőkönyvéből a következő szavait: „A tökéletes tanár művészetéhez tartozik, hogy tudja tárgyát úgy fejtegetni, hogy a tanítványok magok levonhassák a conclusiót. Az ilyen tanítás leginkább megközelíti a föltalálás módszerét; nem ad száraz és élettelen adatokat, hanem felfegyverzi a tanulót, hogy meggyőződjék mindenről. E tanási mód már magában is többet ér, mint a haszontalan tudás halmaza, mely csak felfuvalkodottá tesz és gőgős embereket nevel.“

A mikor csak alkalom nyílt, kivitte tanítványait a mezőre, erdőre, hogy teljes valóságban mutassa meg nekik az élő és munkálkodó természetet és megtanította két saját szemeikkel látni. Az ő beszédjére nem lehe- ett nem figyelni.

De nemcsak közvetlen tanítványaival tudta megkedvelteim tárgyát, hanem meglepett és elragadott természetes, egyszerű és mégis eloquens magyarázatával mindenkit, a kivel alkalma volt érintkezni. Szépen és híven jellemezte Parádinak e kiváló tulajdonságát Petelei István a „Kolozsvár“ 1889-ik évi folyamának 25. számú tárczájában.

„Azt olvasom — Írja Petelei — egyik fővárosi újságban, hogy Parádi Kálmánra, a kolozsvári ref. iskola kitűnő tanárára gondoltak az egyetemünkön (dr. Entz Géza eltávozásával) megürült állattani tanszék betöltésénél. — Felfrissül emlékezetemben egy séta emléke, a melyen ez a tudós ember magyarázott nekünk az eleven életről, mely ott a patakparton a bürkök, fekete nadá-