Református Kollégium, Kolozsvár, 1902

meg s nem méltányolják tudományos munkálkodását. A mathematika mellett második szenvedélye a heged ülés volt. Művészileg játszott, de többnyire csak a magánosság óráiban. Ritkán esett meg, hogy többek társaságában hegedűt vett kezébe, de ekkor minden hallgatóját elragadta az a tűz és szenvedély, melylyel lelkének egész dissonantiáját a * hangszer húrjaiba öntötte s a legszebb dallamot csalta ki a száraz fából olyan önmegfeledkezéssel, hogy reá nézve .a külvilág nem létezett.

Atyjának szerencsétlen családi élete, hogy olyan élettárshoz volt kötve, ki nem tudott felemelkedni férje magas szelleméhez, ki folytonos betegeskedésével, nehéz természetével elkeserítette a család életét, fiát is elidegenítette a családi élettől. Későn nősült meg, s akkor is roszul találta meg élete párját. Három gyermeke született, kiket néha meleg szeretettel ölelt magához, máskor elűzött köréből; nevelésüket elhanyagolta.

Atyjával sem élt jó viszonyban, azt hitte, hogy atyja is irigyli felfedezését, pedig az az atyai szeretet egész hevével viseltetett fia iránt, bámulta észtehetségét s úgy tekintette, mint az ő megkezdett müvének folytatóját, tudományának örökösét.

Bolyai János már 21 éves korában foglalkozott az Euklides Xl-ik axiómájának bizonyítási kísérleteivel, a miről atyja saját sikertelen kísérleteire czélozva igy ir: „E pokoli holt tenger minden szilije mellett elhajóztam és mindenhonnan szétzúzott árboczczal és foszlányos vitorlákkal tértem vissza . . .

Szerencsétlen életemet benned ismétlődni látom. Mintegy vészes szirtek között, hol még mindenki hajótörést szenvedett, látlak sötétben ide-oda hányatni. Ijesztő csatatér ez, melyen még mindenkor megverettem ; a kutató elme minden törekvésével daczoló sziklavár.“

Bolyai János csakhamar belátta, hogy atyjának igaza van. Meggyőződött róla, hogy Euklides XI. axiómája be nem bizonyítható s módját kereste kikerülésének, hogy a geometriai tantételeket attól függetlenül bizonyíthassa be s igy teremtette meg az absolut geometriát.