Református Kollégium, Kolozsvár, 1902

VIII.

Emlékbeszédek.

1. Bolyai János születésének 100-ik évfordulóján.

(A kolozsvári ref. collegiumban tartott Bolyai-iinncpen elmondotta dr. Sárkány Lafos.)

Kedves ifjak! Most 100 esztendeje született Bolyai János. Az isten jókedvében ajándékozza meg az emberiséget lángelmékkel. A mi Petőfi a költészetben, Rafael a festő, Phidiás a véső. Demosthenes az előadó művészetben. az volt Bolyai János a mathematikai tudományokban : a felvillanó lángelme, mely túlhaladja korát, a késő jövendőt teszi jelenné s az utánok következő századok bennök csodálják a múltat.

És lángelmének lenni nem boldogság ; vájjon meg- értették-e kortársai Petőfit? Vájjon érti-e még a mostani kor is; pedig ő azon kevés lángelmék közül való, a kik már életükben népszerűek voltak, kinek dalait zengették már életében Kárpátoktól Adriáig. S vájjon boldog volt-é, vájjon nem ütközött-e lépten-nyomon a fenálló polgári világrendbe? Lehetett-e boldog Bolyai János, a kit korában csak két ember érthetett meg, egyik az édesapja Bolyai Farkas, a másik Gauss a tudományok fejedelme, a világszerte irigyelt és elismert német tudós.

Édesapja, bár megértette fiát, elismerte nagy tudását, nem méltányolhatta kellőleg, mert félt az elfogultság vádjától, Gauss pedig fösvény volt az elismerés adójával, mert féltékeny volt igénytelen kortársára

Nem ismerve félreértve lehetett-e boldog Bolyai János? De mi büszkék lehetünk arra, hogy a magyarok istene nemcsak Petőfivel ajándékozta meg hazánkat, hanem nekünk adta a két Bolyait is. És hogy érvényesítettük méltó büszkeségünket? Úgy, hogy évtizedekig mitsem tudtunk léte- zésökről s csak akkor ébredünk fel, haláluk után évtize-