Református Kollégium, Kolozsvár, 1901
— 46 — terkéltség, erőlködés és erőszakoskosás foglalta el helyét. Beállott a csiszolt nyelvfaragás korszaka. A nyelv, mely fejlődésében a legmagasabb fokra jutott volt, nem talált felfrissítő forrást, melyből új erőt, üdülést meríthetett volna; nem volt népnyelv, népköltészet, néphagyomány, mely a köztársaság végén már teljesen kialakult latin nyelvnek új táplálékot adott volna s igy annak a nagy tökéletességnek a saját gazdagságában kellett meghaladnia. Az emlékezet betanult gondolatokkal van tele sőt megrakodva s mivel az ilyen gondolat úgyis hatás nélkül való, a nyelvbentakar az iró újat teremteni. Az érzés helyébe a tanultság, az ízlés helyébe az iskolai mód, a képzelet helyébe az emlékezet lépett s mindez együtt véve felcziczomázta a nyelvet E korszak költői mindig rendkívül szellemesek, ötletesek s e tűzijátékkal vakítják el és lepik meg hallgatóikat, mert nem tudják a gondolatok örök fényével elbűvölni. Ha leirnak, a legcsillogóbb eszközöket veszik elő, ha párbeszédet adnak, a szójátékok, ellentétek halmozásával akarnak gyönyörködtetni Néha keresett rövidséggel hurczolnak bennünket a tudás tárházában. De hitet, meghatottságot kelteni nem tudnak, a szív húrjait érinteni, az érzelmekhez szólani s azokban visszhangot kelteni képtelenek, mert bennük is hiányzik az érzelmi alap, maguk sincsenek meghatva Nem szépnek és igaznak, hanem szellemesnek, művészinek akarnak látszani. A költők mind tudósok, és minden tudós egyszersmind költő és iró is. Nyelvészek, szónokok uralkodnak az irodalomban, kiknek a nyelv használatában sem költői érzékük, sem annyi tanulmányok nincs, hogy jót alkothatnának. A tudákosság, melynek nincs érzéke a költői szép stílus iránt, maga magának ássa a vermet, s a nyelvet és stílust is magával temeti. Az egyik azzal akar kitűnni, hogy régies szavakat és szólásmódokat hajhász, a másik a legfinomabb distinctiók- ban leli gyönyörűségét, vagy tudós hiúságból forgatja a tollat.*) Mindez a rhetorika sallangjaival felczifrázva, felczi- czomázva, ragyogó, tündöklő pompában jelenik meg, úgy *) Teuffel id. mü 868. 1. Hegedűs J. egyet, előad. (Kvár, 1891.)
