Református Kollégium, Kolozsvár, 1899

tócs- és füszerkereskedésekben kapható.“ Az ilyen állítás lehet „földokos“, de nem alapos és nem hasznos. Hisz édes apáink maguk állították elé a tintát házilag s fennmaradt írásukat jól olvashatjuk. Miért ne volna hát jó épen iskolai czélra a házinál jobb minőségben készült Müller-tinta, a mely bizony minden tisztességesebb magyar papir-keres- kedésben is kapható Aztán tudjuk, a sokkal drágáab Leon- hardi „Neueste extrafeine Buchtinte“ s a Günthner-Wag- ner-féle „Reform-Schreibtinte“ és „Pelikan-Tinte“ sem tökéletes s hosszabb állásban megcsomósodik. A magunkétól való ilyen elidegenítés nélkül is adózunk mi óriás összegekkel a külföldnek olyan árúkért is, melyekben hazánk gazdagabb a külföldnél, pl. sonkáért, kolbászért, virsliért, sajtért, húskivonatokért, thea-süteményekért s más hasonlókért.

Pedig, ha számításba vesszük, hogy hazánknak istentől termékenységgel megáldott földje nyers anyagokat, terményeket, élelmi szereket oly bőségben ád nekünk, hogy ezekben nemcsakmem kell a külföldre szorulnunk, de a feleslegből évenként 644,860,000 korona értékű árút a külföldnek eladunk; ha számításba veszszük, hogy az ipari czikkek és gyártmányok előállítása nem az ország földjének minőségétől függ, hanem a lakók tanulási törekvésétől és szorgalmától: könnyű észrevenni, hogy Magyarország külkereskedelmi forgalmában nem 90,548,000 korona veszteségnek kellene szerepelnie, hanem a természetes rend szerint ennél jóval nagyobb értékű nyereségnek.

Mily sok millió korona maradna akkor hazánkban, a melyekkel most idegeneknek adózunk! Mennyivel több vagyonos családja volna nemzetünknek, s népünkből mily sok ezer szegény ember nyerne állandó munkát és biztos kenyeret! Egyesek vagyonosodása jelentékeny összegekkel növelné az állam és községek jövedelmeit s évről-évre könnyíthetné a közterheket, a melyeket népünk már-már nem bir. Mennyivel többet áldozhatna nemzetünk a közjóllét emelésére, a közművelődésre, a tudományok és művészetek ápolására!