Református Kollégium, Kolozsvár, 1898

— 124 —

Megkérte ismerőseit, a tehetősebb családokat, feleke- * zetünk áldozatra kész pártfogóit, hogy felváltva naponként egy kis meleg ételt küldjenek e szegény gyermekeknek. Húsz évig állott fenn e kegyes intézmény. Isten nem csak az elhullatott, de a letörölt könnyeket is meg- számlálja.

Midőn 1885-ben egyházkerületünk püspökévé választotta, hatalmas erővel fogott egyházunk erősítéséhez.

Bejárta a legtávolabbi, legszegényebb egyházközségeket, hogy lássa, mi az épitni való, hol kell a segitség. Es látta, hogy sok templomunk romladozóban van, a papok a szegénységgel küzdenek, sok helyt a hívek lelki- pásztor nélkül tévedeznek, s lassanként elmerülnek a nagy nemzetiségi tengerben.

Az újkor nagy társadalmi harczaiban az eszme küzdelmeinek is egyik hatalmas fegyvere az anyagi jóllét. Tegyük erőssé az egyházat anyagiakban s erős lesz a szellemiekben. Mély igazság rejlik ez elvben, kétezer év története teszen róla tanúbizonyságot.

Hatalmas erejét egyszerre fordította az egyház vagyoni erősítésére, lelkészi állások rendezésére, egyházak kiépítésére. Templomokat épített, körlelkészségeket alapított, hogy mint ő szokta mondani, „az elszórt csontokat“ összegyűjtse. Adott, kért, gyűjtött, kölcsön vett, s az alkotások sorozata megindult. De megszilárditni kellett az intézményeket, újakat kellett alkotni, Kolozsvárit az egyetemi városban theologia akadémiát kellett állitni, a korán elhalt lelkészek árvái nevelésére Szeretetházat kellett építeni, s ime az anyagi erő elégtelen. Mi kis lelküek félve szemléljük az egyházkerület kezelése alatti nagy vagyon ujrend szerinti kezelését, remegünk az esélyektől s ő a jövedelmet sokszorosítja, alkot és ismét merészel szépet és nagyot.

De megvan életének tragikuma, midőn ereje megbénul, midőn az Európára nehezedő pénzviszonyok lehetetlené teszik nagy tervei folytatását. Még remél a távoli szép jövőben, s akaraterős lelkét csak gátolhatják az