Református Kollégium, Kolozsvár, 1898
— 123 — gas polczra helyezett, de elenyészett, eltörpült a sokaságban, mert határozott czél, erős akarat nem vezette. 1899 januárius 8-án szólitá öt magához az úr a küzdelem és alkotás kellő közepéből. Utolsó napján is rendelkezett, intézkedett az administratio szövevényes gépezetében, kedvencz eszméje a szeretetház jövőjének biztosításában. Halálát sokan siratták, mint jóltevőét, mint bűz író lelkipásztorét,, mint hatalmas főpapét, mi úgy is gyászolhatjuk, mint e collegiumnak egykori vallástanárát, s később áldozatra kész pártfogóját. Mint annyi nagy alakja hazánk s egyházunk történetének, ő is e szent falak között kezdette munkálkodását. Buzgón hintegette itt a vallásoság magvait; s a „Vallásos Eszmék Történetéinek kutatása és tanítása közben itt érlelődött meg lelkében az a meggyőződés, hogy az az egyház, melynek ez az intézet, vele együtt ő is szolgálatába állt, legerősebb támasza itt e hegyek közt nemzeti jobblétünknek. Es elhatározta, hogy életét, munkálkodását, képességeit, szívének^ legszebb érzéseit egyházunk felvirágoztatására fordítja. Életéből és alkotásaiból, beszédeiből és tetteiből ez a vezérgondolat sugárzik ki ragyogóan és tisztán, mint amaz égő csipkebokor lángjaiból az úr lelke. Nem kicsinylette a legcsekélyebb eredményeket, s a hatástalannak látszó eszközöket sem, melyek arra szolgálhattak, hogy az egyházat erősitsék. Jól tudta, hogy a hegyoriások a porszemek miriádjaiból emelkednek a fellegekig, s hogy nem a tenger szüli a kicsinyke forrásokat, hanem hegyi patakok a tengert. Sok jó és nemes cselekedetnek szülő anyja ez a felfogás. Collegiumunknál áldásos munkálkodásának egyik emléke volt a kegy-koszt intézménye is, mely csak két év előtt szűnt, meg, hogy helyet, adjon a rendszeres együtt,- étkezésnek. Látta, hogy sok szegény, de jóigyekezetü tanulónk nélkülözte a meleg ételt száraz kenyérre utalva. A sáppadt arczok, bágyadt szemek könny, panasz nélkül is meghatották jó szivét.
