Református Kollégium, Kolozsvár, 1898
— 122 Az erdélyi református egyházkerület elvesztette püspökét és általa collegiumunk elvesztette egykori buzgó vallástanárát, mindenkori jóakaró támogatóját. Elhunyt egy kedves V-ik osztályú tanítványunk. Az iskolai év vége felé két buzgó tanár működését, fáradozását kellett súlyos betegség miatt nélkülöznünk. Egyik már jól van, folytathatja a hasznos munkálkodását, a másik beteg, súlyos beteg. Szenteljünk most az iskolai év végén nehány pillanatot néhai Szász DomofoüS emlékezetének. Mikor egy-egy nagy embert látunk elmúlni, sirba hanyatlani, megdöbbent az ember gyarlósága; a végtelen isteni hatalom mellett mivé törpül minden, a mi emberi, a mi porból lett. Hol az az erő, az a hatalom, az a tettvágy, az erős akarat, mely rövid félév előtt egyházkerületünk élén munkált, alkotott, s rombolt, ha kellett, hogy romokból újat, ragyogót s hatalmasat épitsen. Szász Domokos emlékezetével foglalkozunk. Lerójuk emlékének a kegyelet adóját, s levonjuk a tanulságokat életéből, tetteiből. Iskolai ünnepeinknek mindig kettős czéljok van : a kegyeletes megemlékezés, és az okulás. A nagyok emlékének tisztelete tettre serkenti az ifjakat, becsvágyat ébreszt bennök, hogy mindenki első akarjon lenni hazaszeretetben, áldozatkészségben; önzetlen a cselekvésben, mint az, a kiről megemlékezünk; de nem hallgathatjuk el a tettre vágyó férfi elébe tornyosuló akadályokat, meg kell emlékezni az emberi gyengeségekről, s az az igazi nagyember, ki czélját, ha igaz a czél, sohasem téveszti szem elől, s ki életét áldozza, ha kell, az ügynek, melynek szolgálatába álott. Szász Domokos élete arra tanít meg minket, hogy mit teszen ez a szó: akarni. Ebben van a férfiú egész ereje, hatalma, dicsősége kifejezve. Végig nézhetünk a történelmen, s nem találunk nagy embert, kit ne az erős, törhetetlen akarat vezetett volna. Sok embert a sorsa ma-