Református Kollégium, Kolozsvár, 1894
— 7 — Házi istenei, szép villája és külső birtoka elvesztén érzett mély fájdalma adják — a fenntebb említetteken kívül — indokát a költői műfajok ilyetén megválasztásának. Nem volt sem kedve, sem ereje játszi, enyelgő dalok Írásához; a hazája sorsán tűnődő ifjú belső kényszernek engedett, a midőn satirákat irt, a mint e sorából is kitűnik: Hoc erat, quod melius scribere possem. (Sat. I. 10, 46) Olvassuk csak el a VII. epodusát, a mely 4ü-ik év elején keletkezett s azonnal megítélhetjük, hogy a tartalmát képező eszmék sorozata, ezeknek előadási módja a Zumpt és csekély számú társai által felvetett s haszonlesésből vagy kegyhajhá- szatból eredő munkásságról tanúskodnak ? Ellenkezőleg: heves támadást látunk benne a köztársaság eltiprói ellen, a kik önző törekvéseikben nem átalták a haza földjét saját honfiaik vérével áztatni s a kiket a parthusok jóslatának beteljesedésével fenyeget: Róma önmagának ássa meg a sírját; a düh, mely e várost emészti, a szörnyű Ató műve, a ki Romulus testvér- gyilkossági bűnének kiengesztelése díjául az ország bukását követeli. Avagy vessünk futó pillantást az első könyv 2. satirájára, a mely szintén a Kr. e. 40-ik év gyümölcse s melyben kora társadalmának tévelygéseit, bűneit ostorozza a legnagyobb kíméletlenséggel, a miért az vak szenvedélyében az arany középút elhanyagolásával az immorali(ás örvényébe jut, a mint ő mondja: dum vitant stulti vitia, in contraria curunt (24. s) s kérdezzük: alkalmas-e ily hangú költemény az előkelők támogatásának, kegyének megnyerésére? A 25—26. sorokban Malthinus néven gúnyolja Maecenast, Augustus hatalmas miniszterét, majd Cupiennius Libot és Sallustiust, ugyannak barátait mint a családi élet boldogságának felforgatóit tünteti fel. Nem egyazon forrásból fakadó érzelmek adák e szavakat Róma ősi állapotának visszaállításáért sovárgó fiatal költőnk ajkára mint előbb említett epodusait ? A tekintélyben és hatalomban mind jobban növekvő Octavius ellen intéz e sorokban leplezett támadást, midőn annak pártfeleit, kegyeljeit állítja pellengérre. Azt sem szabad felednünk, hogy Horatius első versei nem voltak egyenesen a nyilvánosságnak szánva, hanem ama
