Református Kollégium, Kolozsvár, 1888
18 elhitt a tekintélyeknek, hogy „emberi ajakon szebb nyelv a görögnél nem született soha“, hogy ennek mélységét, finomságát, hajlékonyságát és bámulatos változatosságát még ellenségei sem vonják kétségbe; nem elég hirdetnie szóval, hogy a classicus irók kiváltságos apostolai és megteremtői a szépnek; hogy a művészeteknek s tudományoknak ők a megalapítói. Mert mindez csak így üres beszéd, mely hitelét végül is elveszti; 'önámítás, mely lesújtó csalódásokat s ezekből folyó keserű fájdalmakat szül; de mindenek előtt tisztában kell lennie azzal: miben áll voltaképp a két classicus nyelvnek és irodalomnak ez az erős ész-, szív- és jellemképző behatása? Hogy fogják növendékei megláthatni a szókkal hirdetett szépségeket és nagyságot? Hogyan és mikor fogják ezekben az Ígért gyönyöröket élvezni? A declinatiók és conjugatiók hosszú, ijesztő módon meredek és ennélfogva unalmas l étrája, a szóelemzés és mondattan beláthatatlan s gyermekek előtt sokszor érthetetlen tekervényei talán edzik az észt, de hogy a szív és kedély nemesítésére és gazdagítására mint folynak be, alig lehetne bizonyítani. Háttérbe szorítandó tehát, főleg a tanítás kezdetén, a declinátio, conjugatio és hosszadalmasságával lélekölő elemezgetés, mert ezek túlhajtva, maguk zárják el az útat onnan, hová tulajdonképp vezelni akarnak. Kerülnüuk kell gondosan, kivált a kezdetnél, a formákkal való szüntelen bajlódást, a nehezen érthető abstractiókat és e helyett kisértsük megközelíteni a kihalt nyelveket is úgy, hogy ne kelljen előbb a nyelvtan minden bozótján keresztül vergődni. Vegyük mintául az élő nyelvek tanulásmódját, de nem azt, mely nyilvános iskoláinkban hetenkint 3—4 órán foly s mely külső segítség és gyakorlás nélkül, éppen oly kevéssé sikeres, mint a holt nyelvek tanulása. Hosszú és tekervényes okoskodások és fejtegetések helyett, adjunk mindjárt kezdő tanítványainknak is egy-egy kicsiny részt magából a nyelvkincsből ; ismételten emelem ki: kicsiny részt, hogy elég ideje legyen, azt igazán sajátjává tenni ; hamarább eljutunk vele messze, ha elengedjük, hogy lassan, lépkedve haladjon, mintha reá kényszerítjük, hogy egyszerre keresztül gázoljon az előírt penzumon, a nyelvtan minden paragraphusos törvényén. A tanterv által sem szabad félre vezetni engednünk magunkat, tudva, hogy az is csak azt czélozza, a hová magunk kívánunk eljutni. Aztán, ha egyszer eljutottunk
