Református Kollégium, Kolozsvár, 1886

Körülbelül ilyen módszerrel vezetem be növendékemet lassanként a nyelv szellemébe s igyekeztem eléretni vele, hogy egy költőt vagy valamely müvet valóban érthessen és élvezhessen s hogy egyszersmind az irodalomtörténet tanulásához is hozzáfoghasson. Hogy aztán ez sikeres legyen, arra kelle törekednem, hogy lehetőleg tiszta képet nyerjen róla; vagyis más szókkal: szigorúan meg kellett vonnom a határvonalat az irodalomtörténet és más tudományok között. Ez azonban nagyon nehéz dolog, mert e tekintetben úgy nálunk, mint a külföldi legelterjedtebb kézikönyvekben is általános zavar uralkodik. Már pedig a tudás legelső feltétele : tisztába jönni, hogy mivel és hogy minő elvek szerint kell foglalkoznunk. Oly roppant mennyiségű az anyag s a gyakorlati és elméleti ösmeretek közt annyi az összefüggés, hogy az egyes tudományszakok majdnem annyiban hasonlítanak egymáshoz, mint a mennyiben különböznek egymástól. Ezért folyt a rendszerezés nagy munkája oly sok száz esztendőn át s valószínűleg folyni is fog mindaddig, a mig csak a kutató emberi szellem új meg űj felfedezéseket téve : naponta tágít az ismeretek körén. Talán nem túlzás, ha mégis úgy találom, hogy az irodalomtörténet egyike a legkevésbé rendszerezett tudományoknak. Lehet, hogy ezt a szakma fiatalsága okozza : lehet, hogy a módszer rósz; — elég az hozzá, hogy midőn tankönyveink közt válogatni kezdék, arra a tapasztalatra jutottam, hogy, több mellékes dolgot leszámítva, főként három nagy hibában sinylenek. Ezek a következők: vagy túl vannak terhelve a nemzet politikai történelmével s igy a tulajdonképpeni irodalom- történet csak mint ennek kiegészítő része szerepel; vagy a műveltség történelem játsza bennük a főszerepet; vagy pedig — s ez a legrosszabb — az iró ambitiot csinál belőle, hogy az ország határai közt megjelent minden egyes munkát lehető pontosan felsoroljon. Kezdőnek adni mindcniket veszélyes, mert vagy egyik, vagy másik irányban könnyen eltévedhet. Elővettem hát a kiválóbb irók müveit s a Toldy-féle irodalomtörténeti olvasókönyvet, mert legterjedelmesebb s megpróbáltam irodalmunkról egy oly képet előállítani, a mely a nép szellemi fejlődését a legjellemzőbb vonásokban feltüntesse.

Ugyde ez lehetetlen az előbb rosszait módok alkalmazása nélkül — mondhatná valaki. Igaz; az irodalomtörténet tárgyalásánál nem is lehet mellőzni sem a politikai, sem a kultur-történetet, csak