Református Kollégium, Kolozsvár, 1882

Zárbeszéd.

^Tartotta 1883- junius 27'én

Hegedűs István

igazgató tanár.

„Az élet: álom“ mondja Calderon. És mi is egyéb az élet tünékeny álomnál, azon nagy valósághoz képest, melyet a szegény emberi nyelv öröklétnek nevez. És mégis e mulékony életben egy futó év is mély nyomokat hagyott hátra eltűntében. Gazdagodunk élményekben, tapasztalatokban és bizony csalódásokban is. Közelebb jutánk-e a czólhoz, melyet emberi magasztos hivatásunk tudatában kitűztünk magunk elé, melyre elkötelezett a múlt drága hagyománya és a melyet megszentelt a jövő reménysége?

E kérdést vetem én fel a leforgott iskolai óv ez utolsó per- ozében. Megfeleltünk-e a szent fogadásnak, melyet az óv kezdetén tettünk magunknak és azoknak, kik bennünk vetik reménységüket.

E kérdésre akarván felelni, felötlik előttem a lefolyt év fájó és édes emlékeinek képe.

Es oh! hogy legelőbb is a fájó emlék fátyola borul lelkomre. Collegiumunkat ez évben újból súlyos csapás érte; rövid két év alatt a harmadik. Ez alkalommal nem a pályakoszorus múlt ősz bajnoka dőlt ki sorainkból, nem a kifáradt élet terhes láncza tört szét a nagy diadalmas, a legyőzhetetlen hős: a halál vasmarkaiban, hanem a férfi erő telje apadt ki; tanári karunk izmos oszlopa tört ketté. Egy hosszú élet gyümölcsökben gazdag termő erejét temette el a gyászos temető. Debreczeni Józsefet, ki hatodfél éven át volt collegiumunk tanvezető tanára és folytatá azon hagyományt, melyet derék elődeitől örökölt: a sokoldalú körültekintést, a higgadt megfontolást, hajthatatlan igazságszerotetet és buzgalmat igénylő tisztet mindnyájunk örömére és megelégedésére tölté be, egy rohamosan jött kór kora sirba fekteté. A megszakadt tevékenység, mint