Református Kollégium, Kolozsvár, 1882

■ U 22 hihetetlen, csodás termékenységre képes életét állítani szembe. És e hivatást legbiztosabban betöltőd, ha a történelmi múltat nem fosz­tod meg nagy arányú hátterétől az által, hogy a jelen politikai vagy szellemi élet csattanós jelszavai kedvéért a múltat fennségéből kivetkőzteted. A történelmi múlt végtelenbe nyúló láthatára a jelen szűk látkörén messze-messze túl van. A múlt nem szegődik a jelen küzdelmek vazallussává. A múlt fenségével töltsd be az ifjúság szi­vét, lelkét és akkor a humanitás érdekében emlékezetes szolgála­tot tevéi. A történelmi múlt ezer meg ezer emléke, a romok néma nyel­ve, a nagyok elénk suhanó árnya; a tapasztalatok napról-na'pra gya­rapodó tömege: az emberiség solidáris egysége mellett tesznek igaz­ságot. Nem nemzetiségi, nem faji gyűlölködéseknek ad igazat a tör­ténelmi fejlődés szemlélete; de az emberszeretet örök törvénye nyer igazolást, nyer kifejezést akár a forradalmi rázkódások viharai, akár a békés kibontakozás lassú átalakulásai közepette. Mily igazságtalanság a mai nyugodtabb, békésebb napokban egész honunkat közönyös, érzéketlen, sőt korrumpált korszaknak minősitni! A történelem tanára mihamarabb téved a pessimismus igéző körébe, pedig a pessimismus hangulata meddő. A pessimismus Lo­reley igézetével csak a megsemmisülés örvényébe vonz alá. Nem; a rósz napok, a hidegebb hangulat nem tehetik a kort többé törpévé, melyet kiválóan a nemzeti szabadság korának tarthatunk. Hiszen ez évszáz látta Németország 1813-iki ébredését, Görögország szabadságharczát Oanarissal, Bozzarissal élén, Saragossa ellenállását, 0 Oonell föllépését Irlandban, Belgium függetlenségi küzdelmét, Yelencze védelmét Manin alatt, Fitt erkölcsi nagyságát és az olasz szabadság-harczot, a lengyel tusákat, a mi dicső füg­getlenségi harczunkat és a passiv ellenállás erkölcsi fenségét! Ez évszáz szellemét add át fiainknak, A hazaszeretet nemcsak izzó láng, de tűzben edzett aczél erejével is bir. Taníts eszméket. Váljanak a múlt emlékei eszmélné, elvekké. És mutasd meg a tör­ténet ezer példájából, hogy a tények az eszmék szolgálatába lépnek. Nemes hivatásodhoz adjon az isten erőt. Fogadd elöljáróságunk őszinte szerencse kivánatát, fogadd pályatársaid baráti kézszoritását. Dicső elődöd emléke kisérjen útadón! Élj boldogan közöttünk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom