Református Kollégium, Kolozsvár, 1881
15 Nem hiában hódolt, saját kifejezése szerint, Krisztus ingens szive előtt. A történelem feladata — a múlt összehalmozott szenvedéseit éreztetni; e szenvedést érezte át Sámi és mégis e szenvedés wajtolta könnyek csak hitét erősiték meg a jövőbe. Miénk maradt, nem csábittatva el a fényes politika pályától, melyre polgártársai bizalma többszőr hívta cl; nem ment az egyetemi tanszékre át, melyre elhívták tehetségei, rengeteg tudománya. Miénk maradt szívvel, lélekkel. Azon szerény protestáns tanári széken maradt, melyhez mint Hiri előre figyelmeztette őt. lemondás, önmegtagadás van kötve, dé független. Miénk maradt, de eszméi, de élete, de jelleme, de müvei e collegium szellemi öröksége, mely rátok száll, óh ifjak. A jövendőt vitte be a múltba. Ti a múlt legszebb hagyományait vigyétek bele a jövőbe. A jövőbe hitt, mert hitt bennetek. Ne szégyenit- sétek meg e hitet! Midőn e nagy ember halála után üresen maradott szék elfoglalására a múlt év november 14-én utódját, dr. Török Istvánt, kit a közelebbi egyházkerületi közgyűlés helyére rendes tanárrá választott, bevezettem, azt mondám nektek: „a mester meghalt, a tanítványoknak kifogyhatatlan számban kell élniük!“ Legyetek igaz tanítványok és mondjatok velem együtt áldást az ö emlékére! Ki volt Jancsó Lajos V Ha jótékony az eső és napfény, ha a lég szabad áramlata érleli, edzi a növényzetet: nem vagyunk-e hálások a csöndes harmat permetegéhez, mely az eltikkadt tonyé- széletet felüditi, frissen tartja ? Intézetünk életében ilyen volt Jancsó hatása, működése. Nem fényben, nem ünnepeltotések között; csöndes magányban, szakadatlan tevékenységben folyt le élete, de áldását megérezte ez intézet melynek hat évig volt igazgató tanára. Őt nemcsak a súlyos kor, melyet egész életén át, mint elválhatlan lánczot, hordott, de egyénisége, érzelem- és gondolat- világa szőkébb körre szoritá: az egyedek fejlődését lelkiismeretes megfigyeléssel kisérő gond: az egyéniség növelő fejlesztésének munkáját tűzte ki élete feladatául. Első sorban nevelő volt és annak maradt egész végig. Nem a társadalmi eszmék feje, messziről szép jövőt Ígérő ragyogása vonta: az egyénben látta a társadalom
