Református Kollégium, Kolozsvár, 1881
14 fclsarjadzó magvakat hintették el; e jövendőt kereste a politikai küzdelmek terén, hol íitkán jelent meg és mindannyiszor visszavonult tanári székére, hol — hála a protestáns intézeteket átható szabad szellemnek — mint ledönthetlen rostrumról lelkesített a múlt nagy alakjainak bűvös erővel eszközölt fölidézése által. „Egy nemzet sem áshatja el az eszmét, melyért áldozott, mely által nagy lett; a meggyőződés visszatartá a napi politika küzdelmeitől, melyek egy kicsit emlékeztetnek az eszmék temetésére. Miénk maradt, közöttünk: e városban, e collegiumban működött, hatott mindig híven a humanismus fenséges irányához, mely mint a római gyűjti egybe a meghódított népek isteneit Pantheo- nába ; úgy gyűjti egybe az emberiséget egyesitő eszméket, érzelmeket az újabb nemzedék szivébe, leikébe. A mély érzés, melylyel felfogta az emberiség csalódásokkal és tévedésekkel teljes küzdelmeit., megmenté őt a haladás és felvilágosodás úttörőinek, e modern képrombolóknak azon elfogult rajongásától, mely a múlt homályát, sötét tudatlanságát gúnyosan ostorozva az összeomló templomok és bálványok köveiből építgeti a jövő merész légvárait. Ezt határozottan kell kiemelnem azon, Sámit legsűrűbben ért vád miatt, mintha ő ábrándozó lett volna. Az erkölcsi léhaság és értelmi elbizakodottság, a saját előnyükre kizsákmányolható eszmék hősei mai napság úgy, mint más időkben is, e czimet megbélyegzőnek hirdetik. Sámi csak enthousiasta volt, báinulója az ember erkölcsi képességének, az emberi haladás végtelen mezőire függeszté messzi pillantó szemeit, de vak ábrándok rajongója nem volt: A távoli állomásokat sejté, melyek felé halad az emberiség egyetemes mozgalma, de a jelen tévedéseit, fájó ellentéteit át- érezte. Ez érzésből volt rokonszenve a múlt tévelygései közt vergődő hősök iránt: a bukottakat megkönnyezte; áhitatos indulattal lépett a múlt templomába, könnyüvérü gúnnyal, igaztalan szigorral nem zavarta meg annak fenséges csöndjét. Egy keresztes kegyeletével kereste fel úgy a hit, mint a szabadgondolkodás mar- tyrjainak sírjait. A római imperatorok áldozatait az emberi érzések ép oly napsötétülésének tulajdonító, mint az inquisitió autó- daféit s a politikai vakság nemzet-áldozatait. Első sorban érzett.
