Református Kollégium, Kolozsvár, 1877
Életünk, n. if.! folytonos kezdések és bevégzések szakadatlan lánczolata; nem egyéb, mint törekvés: a meglevőnél jobb és szebb állapotok előidézésére; nem egyéb, mint czélok kitűzése s azok megvalósítására fordított munka és küzdelem. Tudjuk, bogy e czélok lehetnek közeliek és igen könynyen elérhetők, de lehetnek távoliak, sőt még életünk határán is túl esők s csakis huzamos erőfeszítések által megvalósíthatók. Mondanom is felesleges, hogy az előttünk álló tanév végére is egy ily távolocska-eső s csakis igen sok alárendelt czélok megvalósításával elérhető, úgynevezett fennsőbb czél van élőnkbe tűzve. Pennsőbb azért is, mert azt nem annyira vágyaink és jótetszésünk tűzték elünkbe, hanem legmagasabb kötelmeink érzete. Élőnkbe tűzte t. i. egy tőlünk bár nem idegen, de egészen fölöttünk álló hatalom: a nemzet-életnek önfenntartási gondoskodása. Bizton felteszem, hogy e czél elérésére jelenleg egyikünkben sem hiányzik sem az elhatározás, sem a buzgalom. Es ha e két tényező eléggé biztositná czélhoz-jutásunkat: ez esetben nem maradna fenn részemről egyéb, mint jelt adni a munkára és isten áldását kérni arra. Ámde ismernünk kell keblünknek s főleg az ifjúi kebelnek minden szépre-jóra könnyen felbuzduló, de a nehézségek miatt ép oly könynyen ki is hűlő s a czéltól elforduló természetét, mondhatnám gyarlóságát! És tudnunk kell, hogy ha e gyarlóságunkat maga idején és kellően nem támogatjuk: egész életünk üdvös czélok megvalósítása helyett, eredménytelen ide-oda kapkodássá silányul. Ezért a jelen kedvező alkalmat, midőn t. i. tanítók és tanítványok a viszontlátás örömével újra együtt vagyunk és évi munkánknak kezdetén állunk, e kedvező alkalmat — mondom — mire használhatnék fel jobbra, mint arra, hogy mostani jó elhatározásunk megszilárdítása s buzgalmunknak állandóvá tétele végett: lehető tisztán szemünk elébe állítsuk évi munkánk czélját s meg- valósithatásának feltételeit. Hogy mennyire érdekünkben áll ezt el nem mulasztanunk, a felől győzzön meg a régi jó közmondás: * „Dimidium facti, qui bene incipit, habet.“ Úgy de világos, hogy jól kezdeni nem lehet anélkül, hogy előre ne tudjuk: mit, miért és mi módon kell cselekednünk. És könnyű belátnunk, hogy az a 1*
