Református Kollégium, Kolozsvár, 1876
20 és élni fognak mindaddig, mig csak lesz e földön igazat értő, hasznost kereső emberi ész; szépet szerető, nemest becsülő, nagyot tisztelő emberi szív ! Erre Jancsó Lajos igazgatótanár a beköszönt pályatársat következő beszéddel fogadta: Szeretett pályatársunk, barátunk! Életednek, hitem szerint, e legmagasztosabb órájában, leendő életpályádnak derült hajnalán: engedd meg, hogy úgy a tanodái elöljáróság, mint tanártársaim és az ifjúság nevében, nehány egyszerű, őszinte szóban némileg kifejezzem azon' érzelmeket és gondolatokat, mik székfoglalásod alkalmából lelkemben támadtak. A pálya, melyre léptél, a menynyire nem fényes és anyagi előnyökkel nem kecsegtető, anynyira fontos, és felfogásom szerint, a lehető életpályák közt a legnemesebb. Fontos, mert a tanár hivatása nem kevesebb, mint a szülők leghőbb óhajtásait, reményeit, a nemzet legmagasabb nemű szükségeit és áspiracióit valósitui meg a folyton megújuló nemzedék kellő kiképzése által; és nemes, sőt legnemesb, mert a tanár munkaanyaga nem durva, érzéketlen kő vagy vászon, melyre pl. a képző művész rávési, vagy festi megvalósítandó eszményét, hanem a még fejlődésében álló, az élet szenynyétől még tiszta emberi szellem. Ily fontos, nemes volta e pályának, nemde, egész joggal megköveteli, hogy a ki arra lép, hivatását kellő magas szempontból felfogja, azt betölteni egész erejéből óhajtsa s betöltésére képes legyen. Engedd meg tehát, hogy e mindnyájunkra nézve ünnepélyes órában, az előtted álló pályára jóakaró útasitásképpen, nehány vonással bár, elődbe rajzoljam az eszményképet, melynek megvalósítását várja és reméli benned e tanoda elöljárósága, tanári kara és ifjúsága. Magától értendő, hogy minden tanoda, minden képző intézet becse, jelentősége anynyi, a menynyi kellően képzett ujonczot képes produkálni a család, társadalom és állam ügyeinek szolgálatára. E három szellemi hatalmasság nevében tehát tanodánk elöljárósága méltán megvárja, megköveteli a tanártól, hogy hivata-
