Református Kollégium, Kolozsvár, 1875

gukat a törvény értelmében teljesen fölszerelni: ez nem az ő hibájok. Azonban, hogy e téren is erőfeszitve haladnak, arról tanúskodhatnak, kik tanodáink múltját és jelenét ismerik. Igaz, lassan haladunk, de ez, tán jobb is igy. Mert, megvalljuk, nekünk, kik megszoktuk, csakis lassú, organicus fejlés utján várni ép-erős alkotásokat: azok a teljesen felszerelt, rögtönzött állami tanodák úgy tűnnek fel, mintha egy szép reggel gyűmölcsözésben álló nagy fákat látnánk beültetve oly helyekre, hol addig fa nem volt.

Első tekintetre tán gyönyörködünk, a meglepő jeleneten; de örömünk enyészik, ha rágondolunk, hogy mi lesz az ilyen fákkal, ha majd bekövetkeznek: akár a viharok, akár a szárazságok?

Felfogásunk szerint tanodáink úgy nézendők, mint az idő viharai által megpróbált móly-gyükerü, ha tán nem is gazdag lombozató cserfák. Ezeket tehát nem ki mozgatni kell régi talajukból, hanem tövüknek táplálékot adni és a száraz gályáktól megtisztogatni; akkor majd a gazdag lombozat bizonnyal ki nem fog maradni.

Állapotaink és magatartásunk körvonalazására ennyit elmondani itt is szükségesnek tartottuk.

Es most felelni kívánok fennebbi kérdésünk másik felére, hogy t. i. az ifjúság mennyire törekedett megközelíteni az előtte álló czélt?

Legigazságosabb ítéletet várhatnánk oly részrehajlatlan szemlélőtől, ki úgy az egyesek, mint az összes ifjúság napontai forgolódását és magaviseletét megfigyelhette volna. Ily biró hiányában magának a tanári- és tanítói testületnek kellett megtartani a censust. És meg is tartotta azt jó lelkiismerete szerint; sine ira et stúdió, — mi azonban nem zárja ki a tévedhetést. A becslés eredményei rögtön felfognak olvastatni. — Yajha azok mindenkire nézve olyanok lennének, liogy közmegelégedéssel távozhatnánk kipihenni magunkat. Nagy örömére lenne ez: szülőknek, tanítóknak, és nagy dicsősége tanodánknak.

Azonban, fájdalom! az örömnek ily teljes mértékében rém részesedhetünk. Meg kell elégednünk mint rendesen, csak annyival, hogy, mig növendékeink kisebb része minden tekintetben dicséretesen megfelelt a maga kötelmeinek, addig a nagyobb rész ezt csak kielégítően tette, és találkoztak olyanok is, kik több-kevesebb mértékben megfeledkeztek tanodában lótelük ezéljáról.

Ezért a mai nap öröme nem lehet egyetemes; szorítkozik csak azon kevesekre, kik folytonosan buzgalommal teljesítették kötelmeiket. Es ezeknek midőn tanári karunk nevében babér-koszorút tűzök hóm-