Református Kollégium, Kolozsvár, 1875

37

Ha e nagy és nálunk kissé gyors változás napjainkban féltékenységet és némi zavart idézett elé felekezeti iskoláinkon: az megelőző viszonyainkból nagyon is érthető. A kormány magatartásától függ, hogy a féltékenység és zavar még fokozódjék, vagy pedig az ügy nagyságához mért lassúsággal elenyészszék; szerencsére: jelen oktatásügyi kormányunknak a kényes ügy körül eddig tanúsított tapintatos eljárása nagy biztosítékot nyújt, hogy állam, egyház és iskola nemsokára megértik egymást és akkor közerővel megvalósítják a magas czélt, mire kiilönváltan vagy egymással huzalkodva, egyik sem elég erős.

És itt legyen szabad kérdeznünk : mi az a réginél tartalomdú- sabb s magasb képzés eszméje, melyet tanodáink befogadni, megvaló- sitni sem nem akarnak, sem nem tudnak; mely, mint uj bor, némelyek szerint, egészen uj tömlőket igényel!

Felfogásunk szerint azon eszme tartalma nem kevesebb, mint a szerves egy-egészet alkotó családi, társadalmi és állami életnek oda fejlesztése, hogy ne csak egyesek és osztályok juthassanak magas mi- veltsógre és tudományosságra; hanem e mellett az egész nemzet zöme az eddiginél műveltebb s igy boldogabb állapotra emelkedjék. És ezt azért, mert ma már csak ily nemzet juthat el az önérzet azon fokára, hol sorsa fölött nem a véletlenség, nemis más népek jótetszése, hanem önmaga rendelkezik.

Oktasáíigyi kormányunk intentiójának lényege — felogásunk szerint — ennyi, és nem kevesebb. Bátran mondhatjuk: ennél magasztosabb eszme kormányt nem foglalkoztathat. Mert ez már nem jámbor óhajtása, hanem megvalósitni akarása ama, „szebb kornak, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakén “.

Ámde ha a vád az, hogy protestáns tanodáink idegenkednek ez intentiótól, sőt gátolni igyekeznek megvalósulását; az alaptalan vád ellen legyen szabad határozottan tiltakoznunk és kinyilatkoztatnunk, hogy a jelzett demokratikus jellegű képzés nem új, nem, általában a pro- testántizmusnak, s igy tanodánknak is épen életelve volt mindig és az ma is annyira, hogy e téren hozsánnával üdvözöljük a kormányt. — Hogy autonómiánkat még is védjük: ennek számos és kényes természetű okszálait itt érinteni nem akarhatom. — Czélom úgy sem egyéb, mint tisztelettel figyelmeztetni a korinány-paedagogusok túlbuzgó elő- harczosait, hogy „autonom tanoda“ és „a korral haladni nem akaró s nem tudó tanoda“: nem kölcsönös fogalmak. — Hogy tanodáink saját erejükön nem képesek kívánt gyorsasággal újra építkezni s ma-