Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1943

28

bán leckéimet csak felületesen végzem el. Hiába határozom el, hogy ezentúl komolyan fogok tanulni, a gondolataim mindig elcsatangolnak és képtelen vagyok egy óránál hosszabb ideig rendesen tanulni. Nagy problémám az utca vonzása. Gyakran valami szinte delejes erővel vonz, hogy menjek el hazulról, és órákig céltalanul csatangoljak a legnagyobb hidegben az utcákon. Tudom, hogy ez így nincs jól.” (VI. o.)

„Szórakozni is kell a mai diáknak, és ezt nem tagadhatja meg tőle senki, még az iskola sem! — Egy heti zsebpénzem nem elég két- órai szórakozásra” — írja egy másik. Ez a szórakozás elsősorban a mozi. Nagy városban nehéz is az ellenőrzés. „ . . . hiába kell engedélyt kérni a mozi, vagy színház látogatására, azért mégis a diákság nagy százaléka engedély nélkül jár moziba, színházba,” — olvashatjuk egy V-es beszámolójában. „Ezért van az, hogy a diákok nagy része szabadidejét helytelen szórakozással tölti el” — olvassuk tovább.

Milyen a további kép ? A túltengő önérzet, amelyet helytelen források csak táplálnak, erősen jelentkezik. „Mi, tizenhatévesek, azt gondoljuk, hogy körülöttünk forog a világ. Nem hallgatunk mások szavára. Önfejűek vagyunk. Lelkiéletünk nagyon szétszedett, nincs bennük komoly elhatározás. Ingadozunk.” (VI. o.) „Sokszor szoktam magamban terveket szőni, de ezek rendszerint kivihetetlenek. Nem tudok eredményesen tanulni, mert nem vagyok alapos. Ebbe is, abba is belekezdek, de nincs türelmem befejezni.” (VI. o )

Ezek után érthető, hogy a szokatlanul hosszú és nem egy tanulónál munkátlan őszi szünet, majd a zsúfolt és tömörített iskolaév meg lazította az ifjúság fegyelmét, gyöngítette tettrekészségét, csökkentette tudománytiszteletét és ismeretszerzési vágyát. Az évkezdés lendülete vesztett kezdő sebességéből.

Nem egy köztük fásult robotember. „A háború súlyos hatással van mind a magam, mind osztálytársaim életére — írja egy VTÍ-es tanuló. — l'igy érzem, géprésszé váltam. Robotolok az iskolában, ahol kevés az idő, sok az anyag. Robotolok otthon is magánéletemben. Tehát egy állandóan feszült és munkával teli légkörben élek érzéstelenü! a világ szépségeivel szemben.”

Vannak lelkes tőrei 'ők, áldozatos fiúk, akik örömmel vállalják a mai magyar diák egyetlen lehetséges életformáját: a kemény, a küzdelmes magyar sorsot. Folyik ez a munka a léleképités terén a legbelsőbb fronton, de folyik az ú. n. belső fronton is; iskolákban, cserkész-leventetáborokban, foglalkozásokon, különféle szolgálatokon, stb. „Munkámban sok akadály, nehézség, bünalkalcm hátráltat. Sokszor úgy érzem, hogy minden erőfeszítésem hiába, de Istenbe kapaszkodva, ismét talpra állok, hogy munkámat és feladataimat elvégezhessem.” (VII. o.) „örömmel gontí.lox mindig arra, hogy, amint a magyarság a múltban mindig megállotta becsülettel a helyét, úgy mi is meg fogjuk állni, mert, ha a szórakozásra sok időt is szentelünk, azért mégis mindegyikünknek a maga jövője a legfontosabb.” (VII. o.) „Én egy vakációt végigküzdöttem egy hivatali Íróasztal mögött, Hivatalnokoskodásom után ügynök voltam. Napilapokkal jártam Erdély egyes vidékein. Itt lehetett küzdeni, — mert igen nehéz volt, — de lehetett érvényesülni is. Ez a