Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1943
25 gyeletes lélekkel ifjúságunk- Dr. Scheitz Vilmos, egészségügyi főtanácsos, aki az első világháború előtt és alatt hosszú éveken át volt Kolozsvár tiszti főorvosa, iskolánknak pedig 45 éven keresztül orvosa és egészségtantanára, december 15-én, 81 éves korában meghalt. Temetésén az igazgató és a tanári kar vezetésével megjelent az ifjúság képviselete. Ugyancsak Istenhez tért intézetünk legidősebb tanítványa, Merza Gyula, a pápai Szt. Szilveszter-rend lovagja, 83 éves korában. lS79-ben érettségizett és az anyaországhoz való visszatérésünk évének évzáró ünnepélyén magas kora ellenére lelkes beszédet intézett az akkor érettségizett növendékekhez. Félszázadnál hosszabb időn át tevékeny részt vett a város egyházi, tudományos és társadalmi életében. Temetésén, december 17-én Uitz Mátyás és Meslió Lajos piarista tanárok vezetésével részvettek a VI. és VII. osztály tanulói. Az Úristen akaratában megnyugodva kísértük el utolsó útjukra március 24-én Krisztucz Árpád I. A., március 28-án Czenk János VI. o. tanulónkat. Az örök világosság fényeskedjék nekik! 6. A szülői ház és az iskola. Amikor a múlt évi szünetmeghosz- szabbító rendelet megjelent, családokban, társaságban, pedagógusok körében, a sajtóban egyre gyakrabban szóba került a tanulóifjúság rendszeres foglalkoztatásának kérdése. Jól és kevésbbé jó! tájékozott közlemények jelentek meg, amelyek a szülői aggodalomnak adtak hangot, de olyanok is akadtak, amelyek nem annyira a tanulókért, hanem inkább a tanári testületért aggódtak. (Mit csilláinak a szokatlanul nagy szünetben?) Szinte naponként hallottuk idézni a költő szavát: ,,E fiúkért valaki felelős!” Valóban felelős erkölcsi értelemben épúgy, mint az esetlegesen kieső tudományos ismeretek tekintetében is. Azután megtörténtek az első intézkedések. Megnyílt a VKM. rádióiskola, amelyet a tanulók igen megszerettek. Itt is, ott is hallottunk olyan jelenségekről, vállalkozásokról, amelyek a tanulók foglalkoztatására irányultak. Az élelmesebb diákok munkát vállaltak. Idők jele! A Diákkaptár, a Szövetkezeti élet nevelte beléjük a munka mogbecsii- sét. Cserkésztáborok, munkatáborok hívták soraikba az if júságot, hasznosítani akarván az időt és lekötni a, fiúk feltörekvő munkakedvét, helyes irányba terelni erőfeleslegeiket. Mindez azonban nem volt elég a szülői aggodalom megnyugtatására. S ez az aggodalom igen tiszteletreméltó, hiszen sokan attól féltek, és méltán, hogy a szokatlanul nagy szünet fiúk testi és szellemi fejlődésében valamiféle törést okozhat. Másokat az rettentett meg, hogy mi lesz majd a felhalmozódott művelődési anyaggal, hogyan sajátítják majd el a tanulók a sokkal rövidebb szorgalmi idő alatt. Számosán nem tudtak fiukkal mit kezdeni otthon, nem tudták rendszeresen foglalkoztatni, mert hiányzott a megfelelő ellenőrző és rendre szoktató rendszeres lehetőség, hiszen a családfő megélhetés után járt, vagy éppen katona. De számtalan más akadálya is volt annak, hogy a fiút otthon komoly, több-kevesebb önállóságot, önfegyelmet kívánó munkára fogják.
