Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1940

59 8. Filmoktatás. Iskolánk a m. kir. vallás és közoktatásügyi Mi­nisztérium oktatófilm hálózatába miég nincs bekapcsolva. Közeljövő­ben történő megvalósulása még nehézségekbe ütközik. 9. Tanulmányi kirándulás. A tanév- nagyobb iskolai és tanulmányi kirándulások vezetésére és rendezésére nem volt alkalmas. Csupán cser­készcsapatunk látogatott el vasár- és ünnepnapokon a szomszédos vidékekre. Az egyes osztályok városunk üzemeit tanulmányozták. Több alkalommal keresték fel osztályonkint és kisebb csoportokban a minta­szerű Botanikus-kertet. 10. Légoltalmi nevelés. A tanügyi rendeleteknek megfelelően a légoltalmi ismeretek közlésére széles gondot fordítottunk. A külön­böző tárgyak kereteiben kínálkozó alkalmakon kívül a cserkészcsapat keretében rendszeres légoltalmi oktatás történt. 11. Itajzkiállítás. Június hó folyamán rajzkiállítást rendeztünk. Kiállítottuk a rendes rajziórán készült rajzokat tanmenetszerű össze­állításban és a tanév folyamán alakult s Debitzky István raiztanár irányítása alatt álló Rajz és Művészeti Szeminárium növendékeinek sikerültebb raizait. Szorgalmukért dicséretet érdemeltek: Licker László VIII., Darkó László. Gurisatti Antal. Harmath András VII.. Desbordes Ernő, Harant Jenő VI.. Albert Sándor V.. Bereczkv Bonifác. Daniján Emil, Derecskey Károly, Kovács Gvula, Lénárd Gerő, Préda Tibor, Sztndrev István IV., Azzola Lajos, Nagv Ferenc, Zalán Gvörgv TIT., Alt Béla. Balázs Kornél. Bihari István, Hlavati Lajos, Király Miklós, Kiima Alfréd, Kozma Gvörgv. Kosztin Péter, Lórán Lajos, Mánok Ferenc. Orbán László, Platsintár András. Rácz János, Reisinger László. Szégli Géza, Zathureczk.v Tibor II.. Azzola Brúnó, Antoni Lajos, Dávid Ferenc, Flges Ede, Kászoni Zoltán, Lázár Ferenc, Sebestyén Lajos, Stricker György I. o. tanulók. 12. Hivatalos látogatások. Hálás köszönettel emlékezünk meg arról, liogv iskolánk főhatósága a tanév folvamán működésünket nem­csak állandó szeretettel párosult érdeklődéssel kísérte, hanem az át­menettel elliáríthatatlamil együttiáró nehézségekben mindig segít­ségünkre volt. Az Erdélyi Egvházmegvei Tanács részéről Dr. Boga Alajos praelatus-kanonok előadó úr május 5.. 6. és 7-én végezte hiva­talos látogatását. Széles látókörrel és szeretettel párosult tapasztalatait május 7-én közölte a testülettel. Zimánvi Gyula, a kegyestanítórend magyarországi főnöke s az országgyűlés felsőházának tagia, május 18., 19. és 20-án végezte látogatását a helybeli társházban. Kolozsvári látogatását tanítványaink számára is emlékezetessé tette. Meghall­gatta az Éneklő Ifjúságot, résztvett a reggeli szentmisén, majd össze­gyűjt ve a növendékeket, szívhez szóló atyai jótanácsokban bővelkedő buzdító beszédet intézett hozzájuk. 13. Fegyelmi állapot. Iskolánk ifjúságának létszáma a múlt évi­hez képest több, mint 60%-kai emelkedett. Aki ismeri az iskolák belső éleiét, már ebből a számadatból is következtetést vonhat, hogy fegyel­mezés terén mekkora feladat hárult a tanári karra. Az újonnan jöttek száma túl nagy volt ahhoz, hogy iskolánk nemes hagyományához és úri szelleméhez rövidesen s maradéktalanul áthasonlíthassa. Az első hetekben a legkülönbözőbb diáksapkáktól és kalapoktól tarkállott az

Next

/
Oldalképek
Tartalom