Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1909

A középiskolai énektanítás kérdése a művészi nevelés szempontjából.

Irta : Rietly Károly, kegyesrendi tanár.

Jelen értekezés egy felolvasásból keletkezett, melyet az erdélyi római katholikus státus tanárainak XIV. kongresszusán 1909. nov. hó 19-én tartottam. Amit akkor a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt csak érinthettem, azt most átdolgozva, s több oldalról is megvilágítva a szülők, s a nagyközönség elé bocsájtom, hogy tudomást szerezzenek egy olyan kérdésről, mely mindinkább előtérbe lép, s legszorosabb kapcsolatban van a középiskolai művészi nevelés kérdésével.

Az iskola a művészi neveléssel a gyermekek esztétikai érzését akarja fejleszteni, hogy a képzőművészetek megértéséhez segítse, s a művészetekért lelkesedni tudó műközönséget neveljen. A művészi nevelés kérdése újkeletű. De ez az esztétikai nevelés megkezdte már munkáját minden téren, mióta az egész tanítást a szemléletre alapította. Az esztétikai nevelés megkezdte már munkáját a gyermekszobában, ahol a játék révén vezeti a gyermeket a művészetek előcsarnokába. Illúziót keltő játékokkal tanítjuk szemlélni, foglalkoztató játékokkal elégítjük ki cselekvő ösztönét, művészi képeskönyvekkel neveljük műérzékét, a mese fantasztikus világával megtermékenyítjük eleven fantáziáját. így fejlődik játszva a gyermekszobában a gyermek esztétikai érzése. Ezt a nevelést folytatja ma az iskola is, mely eddig vajmi kevés tekintettel volt arra, hogyan fejlődött a gyermek otthon. Ma már az iskola is otthonossá akarja tenni a rideg tantermet, s képekkel díszíti a tantermet s folyosót, hogy mindezek nevelő hatással legyenek a gyermek lelki életére.

Ma már az igazi művészetek nevelő hatásáról mindnyájan meg vagyunk győződve, s szükségesnek is tartjuk, hogy gyermekeink művészi nevelésben részesüljenek, melynek célja a gyermekben szunnyadó észrevevő képességet, műérzéket és a művészetek

1*