Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1908
32 internátusbán elhelyezni a békesség szempontjából is, meg a gyermek lelki épsége szempontjából is és ez utóbbiból főként. IX. Ha a család anyagi terheinek a könnyebbítésére törekszik, melyet azáltal érhet el, hogy a gyermeket valamelyik internátusba sikerül elhelyeznie akár annak jó tanulmányi előmenetele és erkölcsi viselete révén, akár bekönyörgés révén, az úgynevezett alapitványos, ingyenes, félingyenes, kedvezményes helyekre. X. Ha a szülők elhaltak s a legközelebbi rokonok szegénységük miatt képtelenek a gyermekek gyámolítására és nevelésére vagy ha tehetősek ugyan, de megtagadják ezektől a könyöriiletet, vagy ha a gyermek kitett, elhagyatott gyermek s a jó Istenen kívül nincs más, ki vele törődnék, úgy a jószivű emberiség gondoskodik az árva, elhagyott gyermekek felneveléséről, árvaházakban, gyermekmenházakban stb. ilyen irányú intézetekben. XI. Ha a család nem olyan helyen lakik, hol a gyermeket rendesen járathatnák iskolába, mert ott olyan irányú iskola nincs, amelybe gyermeküket neveltetni szeretnék, vagy ha van is, de ott családi szempontokból és más okokból nem akarják iskoláztatni. És ez az ok igen gyakori. XII. Ha a gyermeknek különleges életpálya választása olyan, hogy az a pálya feltétlenül a nevelőintézettel függ össze, mint aminő a papi pálya, mely az u. n. szemináriumot, novicia- tust, papnevelő-intézetet teszi szükségessé, vagy a katonai pálya, mely az u. n. stiftet, kadétiskolát, katonaiskolát kívánja meg. XIII. Ha a gyermek olyan testi fogyatkozásban szenved, mint amilyen a vakság és siketnémaság. XIV. Ha a gyermek szellemi fogyatkozásokban szenved. A család ilyenkor a gyógypaedagógia. intézményekhez fordul, melyek kitűzött célja a hülyeség és gyöngeelméjűség gyógyítása. Ezekben a főtörekvés az, hogy a szellemi szegényeket amennyire lehetséges, visszaadják önmaguknak, családjuknak s a társadalomnak. XV. Ha a gyermek lelki romlottsága olyan, hogy nemcsak önmagára nézve káros, hanem főként embertársaira nézve. Ebben a legszomorúbb esetben, az u. n. javítóintézetek próbálnak a társadalomnak s az egyénnek hasznára lenni szeretetteljes, de emellett szigorú nevelésükkel. Hogy nem mindig sikeres a működésük, azt be kell vallanunk, de hát oka nem magában az intézményben, hanem igenis a rendszerben keresendő, mert az a baj, hogy a javítóintézetekben nem
