Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1904
22 ben és másutt. De igazi komikumot csak Andersen tudott a hálás tárgyba lehelni. „A labda és a csiga" című mese a két játéktárgyat szerelmes párként tünteti föl; tanulsága szinte tragikus: „A csiga soha sem beszél többé régi szerelméről, mert az elmúlik, hogyha a kedves öt esztendeig a csatornában feküdt; nem ismerte meg a labdát többé, mikor vele a szemétládában találkozott.“ Az itt is élesen feltüntetett tanulság a mese önállóságát csaknem tönkreteszi a „Pohánka“, valamint „Az utolsó napon“ címűekben, a melyek tele vannak ugyan a legszebb részletekkel, de szinte biblikus modorban hirdetik az alázatosságot. Épen nem állhatom „A nagy Kolos és a kis Kolos“ című oktalanságokat és gazságokat elbeszélő mesét, a melynek minden Andersen-féle gyűjteményből hiányzania kellene, ámbár azt tartják róla, hogy a dán paraszt kitűnő jellemrajza. Annál érdekesebb „Az illedelmetlen fiú“, a mely Anakreon egy versén alapszik. Ámde itt is a szerelem motívuma meghaladja a gyermek értelmét. Valóságos cselvígjáték az „Egészen bizonyos“ című mese. „A szerencse cipői“ népies motívumon alapszik és sok egyében kívül naiv módon egy kis történelmi felfogást csepegtet a gyermekbe. A szegénységgel párosuló szívbeli nemesség „A fűzfa alatt“ című, novellává kiszélesülő mesének alapeszméje. Amilyen rövid, olyan komikus a „Borsón háló királykisasszony“, amelyben egy királyfi úgy választ magának igazi királykisasszony feleséget, hogy egy szem borsóra húsz dérékaljat tesz és erre húsz dunyhát s az igazi királykisasszony a miatt a borsószem miatt ezen az ágyon is rosszul alszik. „A pásztorleány és a kémény- sepi’ő“ pompás jellemrajza a nőnek, aki hamar lelkesül, gyorsan kész a tettre, az első bajokkal hősileg száll szembe, kitartó és bátor addig a pillanatig, amidőn a végső lépést kellene tenni és akkor erélye megtörik és visszavágyódik azon asztalkához, a melyen tükör áll. „A tüzelő szerszám“ az Aladdin vagy a csodalámpáról szóló népmesére emlékeztet, mig „Az orgonafa szelléme“ egy megható képben mutatja be az észak driadját. A gyermekded mesélő kedv alig nyilvánulhat szebben, mint a „Hőkömké“-ben, amelyben a béka, a vakond, a fecske és a gólya rajza utolérhe- tetlenül szép. Szinte visszariasztóan sötét „A vörös cipők“ című mese, a megbüntetett hiúságnak ez a rettentő képe, amelyhez hasonló motívumé Arany János az „Ünneprontók“ című balladája, Ezzel rokon, mély erköcsi tartalmú „A leány, ki a kenyérre hágott.“ Bájos kép „A gyufás lány“, amely már elhasznált tárgyú s am elyhez hasonló rajzol: olvashatók Dosztojevszkij Jókai és mások
