Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1901

4 Édes fiaim, sokszor kegyetlen az élet; a balsors gyakran porig alázza az ártatlant, s a nemtelen, arczátlan cselszövö, ki­ben nincsen lelkiismeret és becsület, hányszor jut diadalra! S még ádázabb a halál munkája. A legtermékenyebb remények szállnak vele sírba; benne nincsen érzés, nincsen szeretet vagy gyűlölet, csak iszonyatkeltő nyugalom : a bimbót és a korhadt fát egyformán dönti le, érzéstelenül, mindörökre változatlan kegyet­lenséggel. Mi idősebbek ezt tudjuk ; és ti, fiaim, tapasztalni fogjátok mindezt. De ha megnyugszunk is az Úristennek rendelésein, azért föl-fölgerjedő szivünk lázadozva kérdi : miért kellett mégis nagy­asszonyunknak, Erzsébet királynénak, a nemzet szeretetének így meghalnia ? Édes fiaim, nincsen olyan dolog, a melynek oka ne volna. Nincsen olyan gaztett, a melynek bizonyos megtévedett érzés vagy gondolat alapúi ne szolgálna. A bevégzett gazemberek na­gyon jól tudják, hogy gaztetteket követnek el; a gyávábbak el­hitetik magukkal, hogy igazságos, a gonosz eszközöket kimentő czél szolgálatában állanak ; s vannak, a kik a naiv önelhitetéssel hajtanak végre szörnyű tetteket, azt hívén, hogy a múlt vétkei igazolják a jelen gaztetteit. Voltak királyok és nagy férfiak, a kiknek úgyszólva minden második szavuk ragadozó állat volt; akadt király, a ki az éj ho mályának eloszlatására nem lámpát, hanem városokat és falva­kat gyújtatott. S elég király vallotta azt, a mit Manzoni olasz költő mondat Nagy Károly frank királylyal és római császár­ral: „Egy király nem haladhat a maga fönséges útján a nélkül, hogy kisebb-nagyobb emberek a lába, alá ne kerüljenek.“ Az idő telt, édes fiaim ; egyes vétkes királyok és nagyok bűne megmaradt a népek emlékezetében, s a későbbi alattvalók nem nézték egykedvűeu a nagyok zsarnokságát. A mi bűne volt a múltnak, azt fölrótták a jelennek Eleinte bűnné lett a jelen tévedése ; utoljára jogtalanná lett a jelen uralkodóinak létezése is. Azt kérdezték utoljára a megtévedt emberek : minek a király, minek az elüljáró ? És 'ezzel a kérdéssel, jó fiaim, itt vagyunk a jelenben. Az a gazlélek, a ki megölte Erzsébet királynét, azt kérdezte az ő megbomlott lelkében: mire való a király? mire való a királyné? Zsarnokok! Megölöm ! S nem mérlegelte azt, hogy kicsoda ? ár­tatlan-e ? nagy-e ? kiváló-e ? birja-e a népek szeretetét ? vétke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom