Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1900
30 szetében. Soha nem énekel erőltetve, megvárja a hangulatot, ezért válik bensővé és természetessé. Megtalálja hangulataihoz a formát is, a melynek egyszerűsége csak közetlenebbé teszi hatását. Szulikkal ellentétben mintha a csillogó ke- | ROSTY KÁLMÁN resettség költője lenne Rosty, mert nemcsak nyelvében nem szereti az egyszerűt, de tárgyaiban sem. A nagyságot az egyszerűség jellemzi, Rosty pedig hatásvadászó a legnagyobb mértékben. Már a külső alak kezelésében meglep; olyan keresett, virtuozitást fitogtató formákat választ, a mely mesterkéltségének még tartalmas gondolatait is föláldozza. Erősen iskolázott verselő benyomását teszi reánk, a ki fölhasználja a rhetorika és poétika minden szabályát; ki tudja számítani a hatást; a maga helyén alkalmazza a különböző költői figurákat; ügyel az ellentétekre; fel tudja használni a rhetorika minden eszközét — és mégis hatástalan egész lyrája ; epikájával még tud gyönyörködtetni, de az iskolázottság minden nyomát magán viselő lyrája hangos bizonyíték a mellett, hogy a szónak mestere nem született egyúttal kö ltőnek is. Érzéseket eltanúlni nem lehet ; azokban ki kell tűnni az erős alanyiságnak, őszinteségnek, közetlenségnek. — De Rosty nem ismeri a való életet sem. A földi ember vágyai, gondolatai hidegen hagyják, mert nem érti meg azokat. Hogyan tudna akkor kifejezést adni kora érzéseinek ? Nincs is költészetében egyéniség, jellemzetesség. Mindszenty után annyira általánosnak maradni es úgy elszakadni az élettől, mint Rosty, nem mutat lyrikus természetre. Valójában szobaköltészet az övé és mesterségesen fejlesztett, a való érzések hangjától messze álló, iskolás modorban előre kidolgozott érzések azok, a melyekkel Rosty köszönti —- ki nem fáradva, mindvégig egyforma hangon — Szűz Mária és Jézus Szt. Szívét. Távol élve az élettől, ismeretlen előtte annak érzése, s ha beszél róla, az előre is már ítéletet mondó elfogultság hangja csendül felénk. Pedig a hatni akaró költészetnek ezt az egyedül helyes alapot elhagyni nem szabad. Gondolatai már nem tanultak, sokszor szépek, meggyőzők és megragadok, de kötött és előre meghatározott érzései szűk körében szárnyaszegetten hullnak alá. Főkép nagyszámú alkalmi darabjai, a melyek azonban sokszor a jóízlés erős tévedései, mutatják, mennyire uralkodik Rostyn a keresettség s az a nagy óvatosság, a mely mindig fél keveset, vagy sokat mondani. Hogy így hatástalanná válik, nagyon természetes. A költészetnek
