Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1900
19 eszme hevíti agyát, hány dalt nem zengett még el. — Tárkányi pedig húsz évig hallgat és csak igen nagy események vétetik akkor már kezébe lantját, de a régi tűz, erő hiányzik mái- ekkor énekéből. Tehát mindezzel nem azt állítjuk, hogy Tárkányi nem volt költő, csak azt nem fogadjuk el, hogy nagy költő volt, a minek pedig a sokszor elfogult alapokon álló és vallásos költőről beszélni csak felsőfokban tudó katholikus kritikánk mondja. Igenis, Tárkányiban erős költői ér volt, több, mint kortársaiban. Már maga az a körülmény is, hogy költészetével nem egy másik világban él, hanem azt bele tudja illeszteni korának valódi életébe ; hogy kiérzik költeményeiből a kora lüktető, forrongó érzése ; hogy megsejti a vallásos költészetnek helyes alapjait : mutatja, hogy nem csupán verselő volt. Élet van alkotásaiban. Tud a romanticismus gyöngéd, érzelmes hangján beszélni, hangulatot kelt szivünkben, de van ereje a meggyőzésre is. A régi fakó, színtelen hang modernné válik nála s akár az ősi dicsőséget magasztalja ünnepélyes, a fenséges gondolaloktól, hatalmas érzésektől megkapott Iíangon, akár egyszerű, bensőséges naiv- sággal ejtsen hangulatos merengésbe — mindig őszintének, igaznak találjuk. Csak oly érzésekről beszél, a melyek szíve mélyéig áthatják. Épen ezért, bármit is mondjon, üressé sohasem válik. Lyrájában, énekeljen bár közelien melegséggel anyjáról, a Boldog- asszonyról, hazájáról, vagy ódái szárnyalással zengjen a nemzetet, az emberiséget, a kereszténységet foglalkoztató gondolatokról, tettekről — eszmei tartalom, meggyőző erő mindig van. És a műfordításaiban megtisztult, begyakorolt nyelve fordulatos, kifejező. Technikája sokszor a virtuozitásig emelkedik minden erőltetés, keresettség nélkül. A tartalom nála szép összhangba olvad a kifejező alakkal. És bár nagy előszeretettel keresi töl a balladák és legendák világát, lyrájában szerencsésebb. Lelkén mindig azok a húrok zendülnek meg, a melyek korának szívében hangoznak. És hogy ezeket az érzéseket akarja és tudja is megénekelni, teszi őt vallásos költészetünk egyik nagy alakjává. Megsejti, hogy a templomokból az életbe kell kivinni a vallás költészetét és az, hogy ennek megvalósítása egy másik, igazi nagy szellemre várt, nem teszi kicsinynyé a nagyot megérezni tudó Tárkányit. Nem kor- és költőtársát, Pájert, értjük a nagy PÁJER ANTAL szellem alatt. Fájerben megvan ugyan a lyrikust alkotó erős egyé2*
