Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1900
20 hiség; valami sajátos, eredeti vonást is találunk költészetében; a népies és nemzeti szellem is kezdi bontogatni lyrájában szárnyait, — de lelkét igazában csak a maga fájdalma borltja el; kora érzéseivel törődni — saját gondolataitól lenyűgözve — nem igen tud. Költészete sokáig egy tévesztett pályájú, önmagával meghasonlott lélek gyötrődő vívódásait tünteti föl, lelkében har- ezot vív papi hivatása és reménytelen szerelme ; elkeseríti sok csalódása, a tapasztalt félreértés és rosszakarat úgy, hogy kerüli az embereket, vigasztalni csak a szegény népet tudja és magát akarja. Ellentétességek közt hányódik ; visszasír szívében a szerelem elvesztett boldogsága s hogy elűzze ennek képeit, a vallás nagy igazságainak szemléletébe merül. De vigasztalást nem tud találni, innen van e fajta költeményeinek hideg, szaraz, vagy megdöbbentő, de sohasem megvigasztaló világa. Erőre akkor kap, ha menekül erőltetett gondolataitól s hangulatos érzéseit zengi: a múltnak vissza-visszatűnő fényét, édességét; szeretetét anyja és hazája iránt; emlékeinek megújuló varázsát ; sírni, zokogni tudó bűnbánatát. De igazán megnyugodni, lemondani — bármennyire akar — sohasem tud. A miből fakad aztán az a tépe- lődő kételkedés egész költészetén, a melytől menekülni akar, de lelkét megnyugtatni a vallás igazságaival sem tudja. Ha még Petőfitől és már Mindszentytől is megihletett Kuthent fölemlítjük a maga melancholikus epikájával és lyrájával, a melyben meg-megújuló fájdalmát csitítja, kétségbeesett hazáját vigasztalja, egyházának védelmére kel kérve a Szűz segítségét, és egy-két elterjedt népdalt szerez: áttérhetünk az igazi katholikus vallásos lyra megalkotójára, Mindszentyre és követőire. RUTHEN
