Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1888

—-------------------------------3

0

7. Titus mint uralkodótárs.

Most komor napok következnek Titusra; komorak annyiban, a mennyiben sötét árnyékot vetnek jellemére: ezen idő pedig az atyja uralkodásában való részvételének ideje.

Gibbon, a tudós angol, röviden előadja azon okokat, melyek Vespasianust nagy valószinüséggel arra birták, hogy fiát uralkodótárskép maga mellé vette. Egyszer már kísérlet történt őt erőszakkal császárrá tenni; egyszer már kínálkozott a kedvező alkalom a főhatalom elnyerésére, s ő azt eltaszítá magától. Yespasianus azt gondolhatta: vájjon az ifjú könnyű érzületénél fogva nem fogja-e egykor majd megbánni mulasztását; nem fog-e veszélyes ösvényre lépni; nem nyilhatik-e ehhez új kilátása és . . . azután nem ragadhatja-e meg az alkalmat? Ez lehetett az első gondolat. A második talán az, hogy Vespasianus élemedett korban foglalván el a trónt, az élet számos kellemetlenségei után nyugalomra vágyódott; tehát erős kezet akart, mely helyette kormányozzon, de a mely bensőleg hozzá legyen kötve. Harmadik okként indíthatta őt még azon szándék, hogy uralkodó-családot alapítson, s e czél biztosabb elérésére már életében akarta fiát és utódját a császárság fényében a nép előtt kitüntetni. ')

Mindjárt Vespasianus visszatérése és trónra jutása után mindkét ifjú császári fejedelemnek neveztetett.2) Nevezetesen Titus 69. évben consuljelölt; 70. atyjával a con- suli hivatal viselője,* 8) ez Rómában, amaz Palesztinában;4) 71. pedig, miként az akkori pénzek mutatják, már impe- rator: mely czimet azonban itt csak mint uralkodótárs czimet tekinthetjük, minthogy ő már 70. imperatorrá kiáltatott ki; sőt ugyanezen évből találunk már pénzeket, melyeken Titus valóságos imperatornak neveztetik 5)

A fiú atyjának minden G) megtiszteltetésében és méltóságában részt vett; hivataltársa volt a censorság-, tribun- ság- és hót consulságban. Suetonius szerint ugyanis Titus

‘) Suet. Vesp. c. 12. 25. Dió Cass. 66. e. 10. 1. — 3) Tac. IV. c. 3. —

8) Tac. IV. 38. — *) Flav. Joseph. VI. c. 6, 1. Dió Cass. 66. c. 7. Suet. Tit. c. 6. — s) Dió Cass. 66. 10. Suet. Tit. c. 6. e) Plin. Penegyr. Traj.: Parons vorus (Vesp.) qui orania tantum in alterum filium contulit.